Kultúra, oktatásFotóköltészeti kiállítás

2015. április 6., hétfő
 
Fotóköltészeti kiállítás

Budapest után április 10-től a vásárhelyi közönség is láthatja Dömötör Mihály fotóművész A romlás virágai, avagy a virágok romlása című kiállítását.

 

Fotó: Eifert J.

 


Dr. Feledy Balázs művészettörténész a tavaly Budapesten a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában rendezett fotókiállítás megnyitóján azt mondta, a Dömötör Mihály által választott, „A  romlás virágai”, Charles Baudelaire halhatatlan verses-írásos kötete szó szerint nem szólnak virágokról, viszont szólnak lázadásról, rothadásról, erotikáról, nem kevés dekadenciával. S tehát szólnak nőkről, emberi viszonylatokról. Így a kötet címe is allegórikus, s a kiállításnak is A romlás virágai helyett lehet, hogy az volna a találóbb cím, hogy A virág romlásai… De! Tudjuk, mégis tudjuk, miről van szó - mondta a művészettörténész.

 

Szavait megfogadta a vásárhelyi fotóművész, mert az április 10-én 17 órakor Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban nyíló kiállításának már ezt a címet adta:  A romlás virágai, avagy a virágok romlása. A sokatmondó cím egy summás mondattal is kiegészült: a felemelő szépség és a lesújtó végesség képei.

 

A természet egy folyamat, amely átesett a csúcsponton, és már a romlás fázisába jutott - idézve a művészettörténészt. Ekkor jön a fotográfus, aki mindezt képpé alakítja. Képei költőiséggel, poézissel teliek, vagy akár úgy is fogalmazhatunk, Dömötör Mihály képeiből egy fotóköltészeti kiállítást láthat a vásárhelyi közönség.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Győzelmi mámor a Hódtóiban

Győzelmi mámor a Hódtóiban

A Vásárhelyi Kosársuli a Debrecen elleni rangadón diadalmaskodva léptek az első helyre a tabellán, megelőzve ezzel az addig első helyen tanyázó cívisvárosiakat.
Szörnyű kínok között pusztultak el

Szörnyű kínok között pusztultak el

Megoldódott a Vásárhelytől néhány tíz kilométerre lévő erdős, szántóföldes területeken történtek rejtélye. Vásárhely közvetlen környékén is volt állatpusztulás.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.