Kultúra, oktatásFókuszban az 1900-as évek Hódmezővásárhelye

2018. november 30., péntek
 

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban rendezte meg helytörténeti konferenciáját a Szeremlei Társaság. Az előadók a Hódmezővásárhelyhez kapcsolódó kutatási területük új eredményeit mutatták be, Szabó Magda családjának helyi kötődéseitől, az 1917-ben leszerelt harangokon és Tisza István miniszterelnök helyi elismerésén át a Dobay-kertészet történetéig.

 

 

 

 

 

 

 

A társaság elnöke, Antal Tamás köszönetet mondott az Emlékpontnak a konferencia közös megrendezéséért és felhívta a figyelmet, hogy az elhangzó előadások kibővített és szerkesztett formában olvashatóak lesznek a Szeremlei Társaság következő évkönyvében.

 

Presztóczki Zoltán, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltár főlevéltárosa, a Szeremlei Társaság titkára Szabó Magda családjának apai ágát bemutató előadásában szólt a nagyapa, Szabó János lelkészről, akinek tizennégy gyermeke közül három fiú is – közöttük Elek, az írónő édesapja – a Református Főgimnázium tanulója volt Vásárhelyen. Bár Szabó Magda nagyapját nem ismerhette, a városról – amelynek leánygimnáziumában tanított is – jó emlékeket őrzött, s az Abigél több alakját is egykori vásárhelyi polgárokról mintázta.

 

Pálinkó Máté, a Szeremlei Társaság tagja Gróf Tisza István vásárhelyi emlékezetéről tartott előadásában szólt arról, hogy a száz éve elhunyt miniszterelnök egyetlen alkalommal járt a városban 1910 tavaszán, amikor a nagyállomáson fogadták a pár percre megálló politikust, aki a Nemzeti Munkapárt fiókjának megalakulása alkalmából utazott Szegedre.

 

A Szabadelvű Párt korábbi tagjaiból alakult meg 1910. március 20-án a Nemzeti Munkapárt vásárhelyi fiókja, s a tagok a király iránti hűségük hangoztatása mellett ellene voltak az önálló magyar nemzeti bank megalakításának, s kiálltak a hadseregben a német vezénylési nyelv megtartása mellett. A városháza dísztermében a Tisza Istvánról készült festményt Soós István méltatása mellett avatták fel, ahonnan az alkotást 1945 után eltávolították. Pálinkó Máté összegzésében kifejtette: Vásárhelyen Tisza István mellett és ellen is tüntettek.

 

Bernátsky Ferenc, a Tornyai János Múzeum helytörténésze az 1917-es év eseményeit idézte fel, amikor a vásárhelyi templomok harangjainak jelentős részét hadi célokra szállították el. Az év első hónapjaiban a református templomok tornyaiból csak a második és harmadik harangokat szerelték le, s tőlük a hívek istentiszteleteken vettek búcsút. A nyár folyamán a katolikus templom harangjai is a hadi célok szolgálatába álltak, míg a megmaradtakat az év végén vitték a fegyvergyárakba. A leszerelt harangok többségét Plohn József fotográfus még az elszállítás előtt megörökítette. A hívek 1918-ban gyűjtést rendeztek, hogy a bronzharangokat acélból készültekkel pótolják, azonban csak az ótemplomban sikerült a pótlást, a többi harangnak a román megszállás idején lába kelt. Végül az 1920-as években kerültek közadakozásból harangok a templomok tornyaiba.

 

A Dobay-kertészet történetét a kertészmérnök Dobay Ferenc mutatta be családi dokumentumokon és fényképeken keresztül. A kertészetet nagyapja alapította, aki fiatalon számos főúri kertészetben szerzett tapasztalatot, közöttük a gyulai Almássy-kastélyban négy évig főkertészként dolgozott. Hazatérve a szegfűket nemcsak termesztette, de nemesítette is, egyre bővülő kertgazdaságából vasúton és postán is szállított az ország egész területére. A harmincas években a család Németországból 1200 négyzetméteres üvegházat telepített Vásárhelyre, amelyben húszezer tő szegfű hozta virágait. A kertészetet 1952-ben államosították, s a Csongrád Megyei Kertészeti Vállalathoz került az üvegház. Az Ady Endre utcai ház melletti terület viszont megmaradt, s ott tudták folytatni a termelést, ahol Dobay Ferenc apja és bátyja 1969-ben komoly döntést hozott, a szegfűről a muskátli termesztésére álltak át, amely ma is működik kopáncsi kertészetükben.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Jubilál a Magyar- Francia Baráti Társaság

Jubilál a Magyar- Francia Baráti Társaság

Megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tartott a hódmezővásárhelyi Magyar-Francia Baráti Társaság.
A vásárhelyi kórház adósságát is konszolidálják

A vásárhelyi kórház adósságát is konszolidálják

A jóváhagyott 55 milliárdból jut a Csongrád-megyei ellátó központ Hódmezővásárhely és Makó ellátását végző intézmény beszállítóinak is.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.