KözéletFinisben a művelődési központ új szárnya

2011. szeptember 29., csütörtök
 

Kezdenek kibontakozni a művelődési központ látványosabb építészeti megoldásai és az ígéret szerint 2012 tavaszán remélhetőleg az ütve fúró hangját már vastaps váltja fel. Az új épületet október végén átadják.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Az idősebb Janáky István tervei alapján az 1940-es évek végén épített Petőfi, vagyis új nevén Bessenyei Művelődési Központ külsején, sem megszépülése után, sem a felújítások befejeztével, védettsége miatt szinte semmi sem fog látszani. Az igazi nagy átalakítás az egykori tervező fiai, ifjabb Janáky István és Janáky György tervei alapján a belső teret érinti, mégpedig lefelé egészen az alapokig.

 

Szeptember 28-án Mucsi László a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési iroda vezetője sajtóbejáráson mutatta be a milliárdos beruházás jelenlegi állását. Mint mondta, az eddigi 450 fős színházterem 368 főre csökken, de a nézőtér lejtése miatt majd az előttünk ülő langalétát sem kell megkérni, hogy lejjebb csússzon. Ebből következően a nézőtér majd a földszint helyett, az emeletről közelíthető meg. Mint az láthattuk, a zsinórpadlás szintje lejjebb került, így a színpad fölötti térben rejtetten alakítják ki az új épületgépészeti blokkot. Azt is megtudtuk, a színpadon nem lesz szükség vasfüggönyre. Az igaz nagy változások a föld alatti bővítéssel lesznek, ahol az udvar felől irodákat, szakköri helyiségeket és szobrászműtermet alakítanak ki. Mucsi László megjegyezte, hogy a Művelődési Központ oldalán a lemélyített rész, szabadtéri szobrász szakköri foglalkozásokra is alkalmas lesz. Mint az képeinken is látható, kezdenek kibontakozni a művelődési központ látványosabb építészeti megoldásai és az ígéret szerint 2012 tavaszán remélhetőleg az ütve fúró hangját már vastaps váltja fel.

 

Az Agóra programnak megfelelő multifunkcionális bővítést új épületben oldják meg. Tulajdonképpen a sajtóbejárás is ezt célozta, hiszen október végén teljes egészében elkészül a 870 négyzetméteres háromszintes, legalább négy művészeti ágat befogadó épület. Mint ismeretes ehhez le kellett bontani, az 1941-ben átadott, rossz állapotú görögkeleti paplakot. Helyére háromszintes többcélú épület került, amelyet, mint arra Mucsi László felhívta a figyelmet,  kívülről – a régi művelődési ház homlokzataihoz hasonlóan – nyerstéglával burkoltak. Az alsó szint félig a földbe süllyed, az akadálymentes közlekedéshez rámpát alakítottak ki. A két fordulóval ellátott lejáró bár kissé hosszúnak tűnik, de az enyhe 6 százalékos lejtése miatt télen sem jelent gondot rajta a közlekedés. A 20x20 méteres épület alsó szintjén oktatótermek létesülnek. Ide költözik a Péczely Attila Zeneiskola egy része is. Mucsi László, a Vásárhelyi Hírek kérdésére elmondta, a helyiségek egymástól elválasztó falai jól szigeteltek lesznek. Megjegyezte, éppen az előző hétvégén jártak itt az akusztikusok, akik műszeres méréseik után instrukciókkal is ellátták az építőket.  Az épület középső szintjén síkpadlójú táncterem lesz, amelynek már látható, hogy kétszeres a belmagassága. A harmadik szinten, ami csak egy fél szint, egy galéria és kiszolgáló helyiségek, illetve épületgépészetek lesznek.

 

A Városfejlesztési és Üzemeltetési iroda vezetője szerint, az új épület belső kialakítása folyamatosan és zökkenőmentesen halad, építik a szigetelt elválasztó falakat és hamarosan kezdik a padló kialakítását, egy speciális eljárással. Mint az az egyik képünkön is látható, csiszolt beton lesz a padlózat.

Az épületet október végén adják át, amit az egyes helyiségek, oktatótermek, irodák berendezése követ.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.