SportFérfias küzdelem - kettős győzelem

2019. november 30., szombat
 
Férfias küzdelem - kettős győzelem

Az NB I/B Zöld csoportjának 12. fordulójában az Eger látogatott a Hódtói Sportcsarnokba. Újabb kettős győzelemre készültünk, és sikerült igazolnunk az esélyeket - még ha a felnőtteknél a vártnál egy fokkal nehezebben is. 

 

 

 

 

 

 

 

U20-asaink a szezonban már szokásossá váló forgatókönyvet hozták: a mérkőzés első másodpercétől az utolsóig uralták a játékot. A 13-0-s kezdés után egyre inkább nőtt a fór, ami a 16. percben már átlépte a húsz pontot, a félidőre pedig kereken a duplájára nőtt az Eger dobott pontjainak (52-26). A harmadik és a negyedik negyed egyértelműen a győzelem fölényes bebiztosításáról szólt, méghozzá olyan módon, mint az előző találkozókon: Tóth Tamás mindenkinek bőven adott játékpercet (tizenkét percnél senki sem játszott kevesebbet, huszonötnél sem többet) és hatan is tíz pont fölé jutottak. A vége 109-48, továbbra is második helyen áll a csapat a tabellán.

 

NB I/B U20 Zöld csoport, 12. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-EKE Eger KOK 109-48 (23-13, 29-13, 30-13, 27-9)

Hódtói Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Utasi B., Liszkai

 

Kosársuli: Varga Á. 10, Bodócsi 10/6, BALOGH 11/3, Hargitai 6/6, Acimovic 13

Cserék: Kelemen N. 2, BÁLINT 19, Nánási 8, Drávai 3/3, Megyesi 7, SIRKÓ 9/3, Kozma 11/6

Vezetőedző: Tóth Tamás

 

A felnőttek találkozóján másfél perc után született meg az első kosár, Hargitai tört be az egri gyűrű alá. Mindkét csapat sok hibával kezdett a palánk alatt, a mieinket Molnár, a vendégeket Máté pontjai repítették. A negyed végére kissé felélénkült a két fél támadójátéka, Kelemen Balázs ketteseivel tartottuk a lépést (17-18).

A folytatásban egyre inkább átvette a kezdeményezést a Kosársuli. Varga Ákos triplájánál már hat ponttal vezettünk (26-20), és ugyan az Eger triplákkal igyekezett zárkózni, a kiváló passz-befejezés kombinációk és a javuló triplatendencia már viszonylag stabil biztosított a játékrész közepén (37-27). Egész pontosan biztosíthatott volna, hisz elegendő volt néhány álmoskás perc, és máris visszazárkózott az Eger: Papp triplájával zárult a félidő (43-41).

A harmadik negyed eleje nem alakult jól, hisz előbb egyenlített az Eger, majd Varga Zalán bicegett le a pályáról. Ennek ellenére tett Rostás vezérletével gyakorlatilag döntő lépést a győzelem szempontjából a csapat, hisz jó védekezéssel és szemfüles labdaszerzésekkel sikerült meglépni: Ságodi büntetőjével zárult a negyed (61-51).

Fiatal játékosunk szép hármassal nyugtatta a kedélyeket, hogy aztán a különbség a tizenöt pontos határt is elérje (68-53). Nem adta fel azonban az Eger, és egészen 72-69-ig zárkóztak. Bő négy perccel a vége előtt kért időt Tóth Tamás, ami megnyugtatta ugyan a kedélyeket, ám a jó egri triplák az utolsó minutumig nyílttá tették a mérkőzést. Egy percre a lefújástól Rostás kettesével 80-74-et mutatott az eredményjelző, és szerencsére ezt a leheletnyi előnyt sikerült megőrizni – végül Pavlovic kettese zárt, beállítva a 85-75-ös végeredményt. Nem volt könnyű meccs, de a jó büntetőzésnek és lepattanózásnak köszönhetően itthon tartottuk a pontokat.

 

NB I/B Zöld csoport, 12. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-EKE Eger KOK 85-75 (17-18, 26-23, 18-10, 24-24)

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Söjtöry, Kovács, Borgula

 

Kosársuli: Molnár 12/6, Kelemen B. 9, Varga Á. 9/3, Hargitai 6, Acimovic 2

Cserék: ROSTÁS 16, Varga Z. 2, Bálint 4, Pavlovic 10, Perák 4, Kovács 7/3, Ságodi 4/3

Vezetőedző: Tóth Tamás

 

Eger: Szabó 14/12, PAPP 29/15, Máté 14/3, Illés 12, Horváth 6

Cserék: Szicsák -, Frey -, Szatmári -

Vezetőedző: dr. Váczi Péter

 

Tóth Tamás: "Férfias küzdelem után hagytuk el győztesen a pályát, nehéz mérkőzés volt. Szívósan küzdött a jól felkészített egri csapat, kihasználták a hibáinkat. Tudtuk, hogy szűk rotációval dolgoznak ma, mégsem tudtuk megtörni őket. Értékes skalp ez nekünk, haladunk lépésről lépésre."

 

Folytatás a felnőttek számára a Hepp-kupa nyolcaddöntőjében december 3-án, kedden a Piros csoportos Baja otthonában, majd a bajnokságban december 6-án, pénteken a Győr ellen – ekkor U20-asaink is pályára lépnek.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjamin-Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kemény csatát vívtak a matekosok idén is

Kemény csatát vívtak a matekosok idén is

Két évtizedes múltja van a Németh László Gimnázium, Általános Iskola felsős matekversenyének, amelyet idén is megrendeztek. Eredmények.
Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Sürgetik a kórházadósságok rendezését

Levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A CSME Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményében is meghaladja az egymilliárdot a kifizetetlen számlák értéke.

Varázslatos Szegedi Advent

Varázslatos Szegedi Advent

November 29-én az adventi fények ünnepélyes felkapcsolásával és a tűzzsonglőrök produkciójával veszi kezdetét a Szegedi Karácsonyi Hetek.
A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

A szülő, vagy az óvónő szava már kevés lesz

Rohamra készülhet a Szék utcai Szakszolgálat. Kormányrendelet jelent meg arról, hogyan, és ki döntheti el, hogy felmenthető-e egy 6 éves gyermek a beiskolázási kötelezettség alól. 
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.