Kultúra, oktatásFelvétel indul!

2015. március 30., hétfő
 

Bűvösvölgy Magyarország első médiaértés-oktató központja, 2014 májusában indult és amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozott létre.

 

 


A központ célja, hogy az ide látogató gyerekek játszva, aktív alkotófolyamatok során tanulják meg azt, hogyan használják tudatosabban és biztonságosabban a médiát. A tervezők egyik elgondolása nyilván az volt, hogy sok vidéki helyi rádió-, vagy televízió stúdióban kevés igazán képzett szakember van, aki hitelesen be tudná avatni az érdeklődő diákokat a szakma értékeibe, de erre használható szabadidő sincs a stúdiókban. 

 

Az évente több ezer diák fogadására készült médiaértés-oktató központ, március 25-én a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola 8. osztályosait fogadta.

 

Mint képeinken is látható, a professzionális médiaeszközökkel ellátott modern stúdiókban ismerkedhettek a vásárhelyi diákok a média hatásmechanizmusaival, hat téma köré szervezte a foglalkozásokat az újságszerkesztéstől a reklámtrükkökön keresztül a mobilkommunikációig. Mindezt képzett pedagógusok, médiaszakemberek, informatikusok segítségével.

A sajtóstúdióban a gyerekek megszerkeszthették saját magazinjukat, megtanulták, mi a hírérték. A híradóteremben megismerkedtek a greenboxtechnikával és a hírolvasás, az időjárás-jelentés kulisszatitkaival. A reklámblokkban a Bűvösvölgy saját márkája, a Csoda-termékcsalád népszerűsítésén keresztül sajátíthatták el a hatástechnikákat. A rádiós szekcióban egy profi hangstúdiót próbálhattak ki, és a filmek szinkronizálásának rejtelmeibe is belekóstolhattak.

Nem kizárt, hogy az itt szerzett élények hatására, többen a továbbtanulásba is belekalkulálják a kommunikációt.

„Elképesztően jó volt, a gyerekek fantasztikusan érezték magukat, 10-től délután 3- ig mindent kipróbálhattak” - summázta tömören az élményeket Kakuk Tünde az iskola művésztanára, a csoport vezetője. Hozzátette, a bűvösvölgyi napra előzetesen jelentkezni lehetett, ingyen autóbusz vitte-hozta őket, sőt még ebéden is vendégül látták az 50 vásárhelyi diákot.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pofonnal fegyelmezte a rosszalkodó sportolókat a buszsofőr

Pofonnal fegyelmezte a rosszalkodó sportolókat a buszsofőr

Két vásárhelyi fiút vágott pofon az a buszsofőr, aki március 22-én egy meccs után szállította haza a Vásárhelyi Kosársuli sportolóit.
Fegyveres rablás Hódmezővásárhelyen

Fegyveres rablás Hódmezővásárhelyen

A 24 éves zavart állapotú K. Viktor fegyverrel hadonászott Hódmezővásárhelyen az egyik belvárosi szórakozóhely előtt. Kiderült, hogy kirabolt egy kocsmát. Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.