SportFelkészülési finisben Vásárhelyen

2014. augusztus 10., vasárnap
 
Felkészülési finisben Vásárhelyen

Kiss László, az úszóválogatott szövetségi kapitánya öt magyar aranyat, összesen pedig tíz érmet vár a berlini Európa-bajnokságon.

 

Képünkön Gyurta Dániel (kiskép), valamint Cseh László és Hosszú Katinka a sajtótájékoztatón


A német fővárosban jövő szerdán a nyíltvízi versenyekkel rajtoló Eb-n elsősorban Hosszú Katinkát - őt több számban is -, Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt várja az első helyre a szakvezető, aki másokban is bízik, s titokban arra számít, hogy a medáltermés még a kalkuláltnál is gazdagabb lesz. 

 

A kapitány a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki sajtótájékoztatóján azt is megemlítette, hogy a mostani lesz pályafutásának 33. Eb-je, amelyen azonban tudja, nem ismételhető meg a tavalyelőtti siker, amikor is Debrecenben minden idők legeredményesebb Európa-bajnokságát zárta a magyar csapat a 26 éremmel, benne 9 arannyal.

Az olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes mellúszó, Gyurta Dániel, aki telefonon, a EB felkészülés utolsó állomásáról, Hódmezővásárhelyről jelentkezett be a sajtótájékoztatóra, elmondta hogy kicsit fura most az élete a 200 mell nélkül, ugyanakkor eltökélt szándéka, hogy százon is megmutassa képességeit, egyszersmind jelezte: kifejezetten jó a formája, és nagyon várja már a rajtot.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

 

Olvassa el ezt is!

Muzsikáló Vásárhely

Muzsikáló Vásárhely

A kurzus 48 résztvevőjéből 31 fuvolás, ami még mindig a Fuvolástábor tradícióját idézi és nem utolsó sorban Dratsay Ákos fuvolaművésznek köszönhető. Képekkel!
Tejfölös kenyér projekt meghosszabbítva

Tejfölös kenyér projekt meghosszabbítva

Vásárhelyen is előfordul panasz a menzakosztra, ám annak sokkal jobbá tételét mindenki fontosnak tartja, bár a harc nem lesz egyszerű.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.