KözéletFeljelentés a Balogh Imsi Sportaréna kivitelezése kapcsán

2011. augusztus 26., péntek
 
Feljelentés a Balogh Imsi Sportaréna kivitelezése kapcsán

Még nem teljesen világos hogyan és mi alapján történt a 174 milliós túlárazás, a közgyűlés egyhangúlag határozott: majd a Legfőbb Ügyészség kivizsgálja.

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyen a Balogh Imsi Sportaréna mellett a Medicina Ház, a Ginkgo Sas Hotel, vagy távolabb, például a Makói buszpályaudvar, a Szőregi Iskola, vagy éppen a Piaristák Temploma kivitelezésében jeleskedő vásárhelyi cég a PPP konstrukcióban épült sportlétesítményt 174 millió forinttal túlárazta. Ezt állítja az augusztus 26-án összehívott rendkívüli közgyűlésen megtárgyalt jelentés. Ennek eredményeként Hódmezővásárhely önkormányzata feljelentést tesz a városban megvalósult PPP beruházás kapcsán.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2006-ban egy tornacsarnok létesítéséről döntött. Ennek megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást kötött az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal, amely PPP konstrukció keretében történő létesítmény-fejlesztéshez nyújtott támogatást.

A PPP konstrukció értelmében egy - a közbeszerzési eljárás során kiválasztott – magánbefektető, a hódmezővásárhelyi K-Art Építő Zrt., -  amely egyúttal tervezte is - saját költségén megépítette és működteti a Balogh Imsi sportlétesítményt, amelynek használatát közcélú igénybevétel céljából, meghatározott ideig fizetendő és évente aktualizált mértékű szolgáltatási díj ellenében átenged az önkormányzatnak. A szolgáltatási díjat a cégnek az önkormányzat és az állam közösen fizeti. A díj két részből tevődik össze: a létesítéshez rendelt és az üzemeltetéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségből. A futamidő lejáratát követően a sportlétesítmény az önkormányzat tulajdonába kerül.

 

A létesítmény használata az eltelt évek folyamán aránytalanul magas terhet rótt a városra, ezért az önkormányzat a konstrukció felülvizsgálatát kezdeményezte. Az elrendelt belső ellenőrzés során a kivitelező cég elzárkózott azon számlák bemutatásától, amelyek alapján az ingatlan nettó beruházási értékét mintegy 836 millió forintban állapította meg, és amely összegnek megfelelően került a szolgáltatói díj, létesítéshez rendelt része meghatározásra, annak ellenére, hogy a város és a cég között létrejött szolgáltatási szerződés értelmében a számlák megtekintésre az önkormányzatnak lehetősége van. A létesítmény kivitelezése során az önkormányzatnak műszaki ellenőrzésre nem volt joga.

 

Az ingatlan értékének meghatározására felkért igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint a teljes beruházási költség 662 millió forint értékben határozható meg, azaz a magánberuházó részéről közel 174 millió forint értékű túlárazás történt. Szintén a belső ellenőri vizsgálat során derült fény arra, hogy a beruházó cég megsértette a szolgáltatási szerződésben foglalt létesítési alapelvet, mert a beruházást egy másik cégen keresztül valósította meg.

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2011. augusztus 26-i rendkívüli ülésen egyhangú szavazással döntött, hogy az önkormányzat megtévesztése és a PPP beruházás keretében megvalósult Balogh Imsi Sportcsarnok létesítési költségeinek jelentős mértékű túlárazása miatt a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tesz és az ügyben nyomozás elrendelését kezdeményezi. A közgyűlésen elhangzott: a nyomozás során mind a PPP konstrukciót kidolgozó állami szerv, mind a létesítményt túlárazó magánberuházó, mind a beruházást finanszírozó és a finanszírozás teljesülését ellenőrző bank felelősségét meg kell vizsgálni.

Hódmezővásárhely Önkormányzata a PPP konstrukcióban kialakított szolgáltatói szerződést szeptember 1-jei hatállyal felmondja, amit megkeresésben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium számára is javasol.

 

A Hódmezővásárhely belvárosban felépült - nemzetközi kosárlabda-mérkőzések megtartására is alkalmas - sportcsarnokot három éve, 2008 augusztusában adták át. A háromszintes épületben 1315 négyzetméter nagyságú küzdőtér van, hasznos alapterülete 5720 négyzetméter. Az alagsorban egy 91 autó befogadására alkalmas mélygarázs kapott helyet, a földszinten a küzdőtér, az előcsarnok és az öltözők, míg az emeleten egy 70 négyzetméteres fitneszterem, a hatszáz embert befogadó lelátó, a közvetítőszoba és egyéb helyiségek találhatóak.

 

A PPP konstrukció lényege (Wikipédia)

 

A PPP a közszolgáltatások biztosításának olyan új formája, amelyben a közfeladat ellátásához szükséges létesítmények, intézmények, eszközök tervezésébe, létrehozásába, fenntartásába, finanszírozásába és üzemeltetésébe – komplex együttműködés keretében – az állam bevonja a magánszektort. A klasszikus magánfinanszírozású PPP-rendszerben mindezt egyetlen cég vagy csoport végzi el. A közszereplő vagy végfelhasználó a beruházás értékét és az üzemeltetés költségeit az üzemeltetőnek fizetett díj formájában téríti meg. Az üzemeltetési periódus végén (20-25 év) a vagyon és az üzemeltetési jogok a közszereplőre szállnak át.

 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A kosárlabda szezon bravúrja

A kosárlabda szezon bravúrja

Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
 

És ezt már olvasta?

Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.