Ez azt jelenti, hogy idén egy nappal hosszabb az esztendő. A 366-dik, úgynevezett szökőnapot minden néggyel osztható év februárjában iktatják be. A tévhittel ellentétben azonban nem február utolsó napján, hanem 24-én van szökőnap.

Meglepő, de nem február 29-én, hanem 24-én van szökőnap. Ez már az ókorban is így volt, akkoriban másként mérték az időt, de már akkor is korrigálták a naptárat. Márciustól decemberig tartott az év, a januárt és a februárt külön nem jelölték, csak a napokat számolták. Február 23-án, az ókori év végén fejeződött be a téli pihenés, ezt a napot kettőzte meg Julius Caesar, és 24-ét jelölte ki szökőnapnak.

A régi, a II. Vatikáni Zsinat előtti liturgikus naptárban Mátyás napját február 25-re tették („Mátyás ugrása”). Igaz ugyan, hogy a mai liturgikus naptárban már nincs ilyen, négyévenként megismétlődő eseti áttétel (translatio), a szökőnap tekintetében nincs változás, az továbbra is február 24., de már a Mátyás-nappal együtt, ezért az egyszerűbb egyházi naptárakban nem is jelzik. Talán éppen az a baj, hogy a zsinat itt egy „meggondolatlan” lépést tett: a „Mátyás ugrása” elhagyása azt a látszatot kelti, hogy a szökőnapnak nincs igazi jelentősége. Ha ugyanarra a napra esik a Mátyás-nap, úgy talán nem is ez szökőnap, hanem a közönséges évekhez képest egy nappal meghosszabbított február utolsó napja. Így kerülhet még az egyházi kiadású kalendáriumokba is szökőnapként február 29. A tévedés oka éppen ez a felfogás.

A február szökőhónap jellege ugyanis nem egy toldaléknap egyszerű hozzáadását jelenti, nem így hosszabbodik meg a hónap, hanem a 24. nap megduplázásával, amivel a hónap következő napjai eggyel előre lépnek a hetinapok sorában. Ennek pedig a régi római naptárra visszavezethető naptártörténeti okai vannak, amelyet a zsinat előtti egyházi gyakorlattal együtt mi is örököltünk.

Szökőnapon nem ünnepelnek névnapot, a február végi nevek egy nappal eltolódnak a naptárban. Akit például Elemérnek hívnak, négyévente február 29-én ünnepel, egyébként pedig február 28-án.