Kék hírekFantomképen az ál-vízvezetékszerelők

2015. május 20., szerda
 
Fantomképen az ál-vízvezetékszerelők

A gyanú és a személyleírások alapján feltételezhető, hogy Szegeden és Vásárhelyen ugyanazok a személyek hatoltak be két idős ember lakásába.

 

 

 

 

A feljelentés adatai szerint május 18-án 10 óra körüli időben két magát vízvezeték-szerelőnek kiadó férfi a lakásába tuszkolt egy 95 éves asszonyt Szegeden, a Jósika utcában. Egyikőjük folyamatosan szóval tartotta a sértettet a konyhában, míg társa átnézte a lakást. Végül a néni megtakarított pénzével elmenekültek. Személyi sérülés nem történt.

 

Két órával később hasonló eset történt Hódmezővásárhelyen. Május 18-án délben a Rudnay Gyula utcában szintén egy idős asszonyhoz ment be két férfi magát vízvezeték-szerelőnek kiadva. Elterelték a sértett figyelmét, akitől készpénzt tulajdonítottak el. A Szegedi Rendőrkapitányság rablás bűntettének gyanúja, míg a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen.

 

A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfiakról grafika készült. A rendőrség kéri, hogy aki a grafikákon látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekményekkel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 62/562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs; 8-16; p: 8-13), a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 
 
Forrás: police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Kecskés Ákos is tagja a magyar válogatottnak

Kecskés Ákos is tagja a magyar válogatottnak

A vásárhelyi futballista is tagja a magyar válogatottnak, amely részt vesz Új- Zélandon az U20-as labdarúgó-világbajnokságon.
Amerikai cirkuszi show Vásárhelyen

Amerikai cirkuszi show Vásárhelyen

Május utolsó napjaiban igazi amerikai cirkuszi show hangulatát hozza el Hódmezővásárhelyre a Circus Last Vegas. A show képeivel!
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban

A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.