SportEzüstérmes lett a Németh László kosárcsapata

2013. május 7., kedd
 
Ezüstérmes lett a Németh László kosárcsapata

Május 2-án Debrecenben a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium sportcsarnokában rendezték a IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntőjét, amelyen a Csongrád megyei bajnok a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola csapata mérkőzött Hajdú Bihar, Borsod –A.Z., és Szabolcs-Szatmár Bereg megye egy-egy csapatával.

 

 

 

A torna tétje az országos döntőbe jutás volt. A kedvező sorsolásnak köszönhetően először a szerényebb játékerőt képviselő miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapatával mérkőztek meg Utasi Gábor és Szabó Attila tanítványai, és arattak nagy gólkülönbséggel győzelmet.

A döntő mérkőzésre a Debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium csapata ellen került sor, ahol érvényesült a hazai pálya előnye és a debreceniek magabiztos játékkal győzték le a végig nagy akarással küzdő vásárhelyi fiatalokat. Ezzel a győzelemmel a debreceniek jutottak az ország legjobb 8 csapata közé, a vásárhelyieké lett az ezüstérem.

 

Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium - Németh László Gimnázium és Általános Iskola 62 - 91

 

Kun 35/9, Budai 14, Arany 10, Nagy Roland 10, Bereczki csere: Rozsos, Földesi 2, Szabó Barnabás, Kovács P. 2, Nagy Dominik 2, Cséke, Szabó Viktor 16

 

Németh László Gimnázium és Általános Iskola - Debreceni Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium 43 - 69

 

Kun 16/9, Arany 2, Nagy Roland 3, Cséke, Szabó Viktor 2 csere: Rozsos 2, Budai 7, Szabó Barnabás, Kovács Péter, Nagy Dominik 7, Bereczki 4

 

Olvassa el ezt is!

Izmok és idomok - amatőrök és profik

Izmok és idomok - amatőrök és profik

A vásárhelyi Kriko Gym nyílt napján profik mellett a terem ifjú versenyzői is bemutatkoztak, akik több hónapos felkészülés után hamarosan megkezdik szezonjukat. Video tudósítással!
Ballagás 2013 – Németh László Gimnázium

Ballagás 2013 – Németh László Gimnázium

Május 4-én szombaton, a többi vásárhelyi középiskolához hasonlóan a Németh László Gimnáziumban is elballagtak a végzősök. Három osztály kilencven tanulója búcsúzott az alma matertől. Képekkel!
620 alkotó 1500 alkotás

620 alkotó 1500 alkotás

A zsűri június végéig dönt arról, hogy mely műveket tekintheti meg a közönség az október első vasárnapján nyíló Őszi Tárlaton.
Gazdag volt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakája

Gazdag volt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakája

Hat helyszín, tizenöt program, különleges tárlatvezetések, előadások, kincskereső játék és koncert is várta az érdeklődőket. Összefoglaló.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.