SportEz most nem jött össze

2017. november 5., vasárnap
 
Ez most nem jött össze

A hazai pályán elszenvedett vereség után a tabellán eggyel ismét hátrább került a HLKC. Pedig nagy volt a szombati mérkőzés tétje, mert a hazai pálya előnyével a cél az volt, hogy a csapat begyűjti a két pontot és ezzel elszakadhat a kieső zónától.

 

 

 

 

 


Az NBI/B 8. fordulója azonban egészen másképpen alakult, mint azt Bartók Csaba vezetőedző elképzelte.


Dinamikus, gyors kézilabdát játszott Pénzügyőr SE játékosai egyáltalán nem estek kétségbe, hogy idegenben játszanak.

Pedig a Balogh Imsi ebben a szezonban a HLKC-nak jó ómennek bizonyult hiszen a hazai pályán eddig 4 mérkőzésből 3 győzelem és 1 vereség a mérlegük.

 

A gyenge játékuknak köszönhetően a HLKC Felnőtt csapata viszont most már a 10. helyről várja a november 11-i összecsapást. Ellenfelük a budapesti Szent István OTP, amely a tabellán a magabiztos 2. helyen áll.

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Pénzügyőr SE  26-35

 
NBI/B Keleti csoport
Női felnőtt bajnokság – 8. forduló

November 4. 16.00 – Balogh Imsi Sportaréna
Játékvezetők: Dulai Ádám, Pisák Bence Károly
Versenybírók: Csorba László, Gyuris László

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Kosársuli diadalmaskodott

A Kosársuli diadalmaskodott

Már az első félidőben eldöntötte a 16 közé jutás sorsát a Hepp-kupában a Vásárhelyi Kosársuli. Utasi Gábor fiai magabiztos 28 pontos győzelmet arattak.
Hatperces parasztvakítás

Hatperces parasztvakítás

Már a NIF válasza előtt elhangzott a városvezetés részéről, hogy nem lesz itt megálló, nem lesz helyi kisbuszos közlekedés sem, nem lesz Kishomokon semmi sem.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.