
























Nagy meglepetés várta a Nádor utcai óvodában a farsangozó gyerekeket. Valódi csoki-szökőkút növelte az egyébként is jó hangulatot.
Február 14-én és 15-én zajos mulatozástól volt hangos a vásárhelyi HTKT Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda Nádor utcai óvodája. 14-én a Napraforgó és a Tulipán csoportosoknak, egy nappal később a Margaréta és a Pitypang csoportosoknak volt farsang. A szülők gondosságának köszönhetően nagyon sokféle jelmezben vonultak fel a gyerekek. A lányoknál a rózsaszín a menő, hercegnőkből, tündérekből volt bőven, a fiúk pedig, néhány állatfigurát leszámítva, az „erőt” képviselték. Köztük volt néhány igazán látványos jelmez is, mint például egy tökéletesen „felruházott” rendőr, illetve egy szamuráj.
Az óvodásoknak idén is nagy örömet jelentetett, a már évek óta hagyománnyá vált csoki szökőkút. Persze az egészséges életmód jegyében, a gyereke gyümölcsöt mártogattak a lecsurgó csokiba, miközben az óvónők a fogmosás fontosságát emlegették.
Molnárné Dobsa Magdolna, a Nádor utcai Óvoda vezetője a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Bereczkiné Palócz Ibolya szakmai vezetésével rendezett kétnapos mulatságot megelőzően megismertették a gyerekeket a farsanghoz kapcsolódó néphagyományokkal, népszokásokkal. Az óvodások gyűjtőmunkát végeztek a farsangi mulatságokat, jelmezeket, álarcokat, szemüvegeket ábrázoló színes képekből és hallhattak a régi és mai farsangi szokásokról, a jelmezes, maszkos felvonulásról, a medvetáncoltatásról valamint a maszkok, jelmezek varázserejéről. Az elmúlt hetekben arra törekedtek, hogy a farsangi ünnepkör hagyományait minél alaposabban és részletesebben megismertessék. Kívánságlistát állítottak fel arról, hogy „Ki mi szeretne lenni, minek szeretne beöltözni”? Egy-egy állatmondókához pedig farsangi szemüvegeket, lampionokat, kalapokat, álarcokat készítettek.
A kétnapos vidám farsangi délután végén, az óvodás gyermekek között egy szponzor által felajánlott tortát sorsoltak ki.