SportEz a bajnokság nem lesz sétagalopp

2015. október 23., péntek
 
Ez a bajnokság nem lesz sétagalopp

Két vereséggel várja szombati hazai meccsét a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban. A kék-sárgák a jelenlegi listavezető Debrecent fogadják a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

 

Az ütközet előtt Vas Pétert, a vásárhelyiek csapatkapitányát kérdeztük.

 

Hogyan látja most a csapatot, erősebb, vagy gyengébb a társaság a tavalyinál?

Igazság szerint ezt nehéz megmondani. Van, amiben erősödtünk, ilyen például a védekezés egyéni és csapatszinten is. Ugyanakkor a csapat szerkezete megváltozott, ami azért okoz nehézségeket…

 

Sok új arc van. Mit várhatunk tőlük a szezonban?

Kereszty fiatalként rengeteg lehetőséget kap, bízom benne, hogy élni fog vele. Wirthnek kell már sok idő, hogy újra játékba lendüljön. Pavlovicon látszik, hogy eddig csak profi csapatoknál dolgozott, nagyon jó mentalitással segíti a munkát. Csorvási szerintem heteken belül bevethető lesz. Varga Zalánnak pedig edzéseken kell kiharcolnia a több játéklehetőséget. Horvát és Nagy pedig nagyon jól jöhetnek, ha Keresztyt pihentetni kell.

 

Nem kezdődött a legjobban az idény, a sorsolás is igen kemény az első három fordulóban. Mennyire múltak eddig ezen a vereségek?

A sorsolás egyáltalán nem kedvez nekünk. A mezőny három nagyon erős csapatával játszunk az első három fordulóban. Két vereségünk van, de szerintem ezen túl tudjuk magunk tenni, így nem kell temetni minket, inkább szurkolásra bíztatnám a drukkereinket, hiszen rájuk is szükség lesz a javításhoz! Ígérem jó és élvezhető játékkal háláljuk meg az erőfeszítéseiket.  

 

Milyen célt tűztek ki maguk elé?

A célunk idén is az, mint tavaly volt, még pedig a legjobb négy közé jutás, ami a felsőházi rájátszást jelentené. Az előző idényben sikerült teljesítenünk a feladatot, sőt az alapszakasz első hellyel túlszárnyaltuk azt.

 

Mi kell a hétvégén a DEAC legyőzéséhez?

A bajnokság még csak most kezdődött, de már láthatjuk, hogy nem lesz sétagalopp, ahogy a Debrecen elleni szombati összecsapás sem. A DEAC legyőzéséhez mindenkinek jó játékot kell produkálni, és egy-két extra teljesítmény sem lenne rossz…

 

Az összecsapás október 24-én szombaton 18 órakor kezdődik.

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Portfóliók és diákok

Portfóliók és diákok

A megkérdezett vásárhelyi pedagógusok közül, elsősorban a már sok évtizedet a katedrán töltött idősebbek, egyszerűen kikérik maguknak. 

350-en kerülhetnek utcára

350-en kerülhetnek utcára

Négyezer hektárnyi állami földet bérel a Hód-Mezőgazda Zrt., de már nem sokáig.  A kormány valakit birtokossá, valakit meg állástalanná teszi.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.