KözéletÉvértékelés volt a Bocskai-dandárnál

2017. március 24., péntek
 
Évértékelés volt a Bocskai-dandárnál

Évértékelő értekezletet tartott március 22-én Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

Az értekezlet a dandár irányításának, vezetésének legmagasabb szintű fóruma, amelynek fő feladata az alakulat előző évi meghatározó fontosságú feladatainak az értékelése és az idei feladatok irányelveinek és célkitűzéseinek meghatározása az egységes szemlélet megteremtése érdekében.

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok parancsnoki értékelésében elmondta, hogy 2016-ban olyan folyamatok indultak el, amelyek optimizmusra adnak okot.

 

Az eseményen jelen volt Mihócza Zoltán dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke, aki a dandár parancsnokának értékelését és feladatszabását követően az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának nevében megköszönte a dandár 2016-os tevékenységét majd reflektált az elhangzottakra is: „Valósághű és reális értékelést hallhattunk az alakulat parancsnokától. A dandár valóban jó úton halad, és az a missziós tevékenység, amit a dandár az elmúlt évben végzett az kimagasló és köszönet érte. Ezt kérem, folytassák tovább ebben az évben is.”

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Jövő héten az összes uniós pályázat megjelenik

Jövő héten az összes uniós pályázat megjelenik

Elképzelhető, hogy az uniós pályázatoknál a most engedélyezett 15,5 százalékánál nagyobb arányt is engednek előkészítésre elszámolni.
Körözik a volt mindszenti jegyzőt

Körözik a volt mindszenti jegyzőt

A rendőrök keresik. Az elfogatóparancsot a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság rendelte el. Csalás bűntette és más bűncselelmények a vád.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.