SportEsélyük sem volt

2013. december 2., hétfő
 
Esélyük sem volt

Elveszítette közel egy éve tartó hazai veretlenségét a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s férfi kosárlabda csapata. A vendég egriek az irányító Erdei Ádám kiemelkedő teljesítményével (a negyedik perctől végig vezetve) - szinte csere nélkül játszva - megnyerték a csoport rangadóját.

 

 


A találkozó hazai sikert ígért, hiszen a vásárhelyiek január közepe óta nem kaptak ki hazai pályán, minden játékos rendelkezésre állt, sőt pénteken még erősödött is a csapat: az "A" csoportos Szedeáktól (a több játéklehetőség érdekében) kölcsönbe érkezett a 23 éves, 195 cm magas Varga Dániel.

 

A mérkőzés jól kezdődött, a szépszámú közönség előtt Gruda és Marinkovic kosaraival rögtön a hazaiak szereztek előnyt. Jött azonban néhány rossz döntés és kihagyott ziccer támadásban, és  palánk alatti kosaraival máris fordított az Eger (8-15). Nem használtak túl sokat sem a hazai időkérések, sem a cserék - mert Drahos két kosarával még sikerült ugyan rövid időre felzárkózni (13-15), de  a rengeteget hibázó vásárhelyiek a negyed végén így is öt pontos hátránnyal zártak.

 

Amíg a vendégek edzője Váczi Péter ezer fokon égve űzte-hajtotta - szinte csere nélkül játszó - csapatát, a hazaiak állandó forgásban voltak. Vas Péterék mégsem tudták megtörni a vendégek kiváló védekezését, így lényegesen nem változott a két csapat közötti különbség (19-25). A negyed közepén az újabb kihagyott hazai ziccerek és eladott labdák következtében tíz pont fölé (21-34) nőtt az egriek előnye, ami  a szünetig lényegében meg is maradt (32-42). 

A harmadik negyedet a vásárhelyi Varga, illetve az egri Garamvölgyi és Zsemlye is 4-4 hibával kezdte. Hosszabb cserepadjuk miatt ez kedvezőnek tűnt a hazaiak számára. A Kosársuli Vejinovics és a centerek révén partiban volt ugyan, de nem csökkent a hátrány (37-47). A negyed második fele azonban az egri irányítóról, Erdei Ádámról szólt. A mezőny legalacsonyabb játékosaként öt perc alatt szórt egy triplát, dobott két duplát és értékesített két büntetőt és máris 15 pont volt csapata előnye (45-60). A végén Vas és Kukla is duplázott, de ezzel együtt ezt a negyedet is a főiskolások nyerték.

 

Bírja-e az utolsó tíz percet a szinte csere nélkül játszó vendégcsapat, amelynél Garamvölgyi és Zsemlye továbbra is négy-négy hibánál tart? Ez volt a záró játékrész legnagyobb kérdése. A vásárhelyiek zónával kezdtek, de nem túl nagy sikerrel. Marinkovic kosaraira előbb Máté Balázs, majd Erdei két triplával válaszolt (52-69). Igazából ezzel el is dőlt a meccs. Ráadásul a Kosársuli gyors játéka sem érvényesült ezen az estén, mert szinte állandóan állt a játék. Vagy a játékvezetők ítéletei, vagy a pályatörlés miatt. A 35. percre ugyan még egyszer felzárkózott az EnterHód (59-71), de a Drahos ellen befújt fault, majd technikai után Erdei mind a négy büntetőt könyörtelenül értékesítette (59-75). Hiába támadott le a Kosársuli, hiába próbálkoztak magas - majd alacsony szerkezettel a vásárhelyiek - ezen az estén semmi sem sikerült. Az egriek hagytak ugyan ki büntetőket, de a Vásárhely képtelen volt kosarat dobni. Ezzel a felzárkózás helyett súlyos vereség lett a vége: 64-86.

 

Az egriek szinte csere nélkül játszva megismételték 2012 novemberi vásárhelyi sikerüket - teljesen megérdemelten nyertek, végig lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak a sokat hibázó, dekoncentráltan játszó hazaiaknál. Nem sikerült győzelemmel köszönteni a névnapját ünneplő vezetőedzőt és az ifjú apát, Kukla Zsoltot sem. A vásárhelyiek teljesítményét jól mutatja, hogy a mezőnyből mindössze 39%-os pontossággal dobtak, de a büntetőket is csak 57 %-al értékesítették.  

A csaknem 500 néző csalódottan nézte végig a jóval erősebb játékoskerettel rendelkező hazaiak szenvedését. A vásárhelyiek ezzel a vereséggel az első helyről a negyedikre estek vissza.

 

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli – EKF-Eger-HÉSZ SE 64-86 (15-20, 17-22, 17-18, 15-26)

 

NB I/B-s férfi kosárlabda mérkőzés - Hódmezővásárhely, 500 néző.

Vezette: Gelencsér Gy., Reisz P., Domokos L.
Kosársuli: Drahos 8/3, Mócsai 1, Vas 7/3, Marinkovic 11/3 Gruda 10

csere - Czibere, Nyilas 4, VARGA 14, Vejinovic 5/3, Szilágyi, Kukla, Rostás I. 2.

Edzők: dr. Elek András, Utasi Gábor.

 

Dr. Elek András: “Óriási csalódás volt mindenki számára ez a meccs. Érthetetlen, hogy hat kiváló centerünk mellett 17 támadólepattanót leszedhettek a vendégek. Erdei extra jól játszott, de minősít bennünket, hogy egymaga több VAL értéket szorgoskodott össze, mint a mi teljes kezdőötösünk.”

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

A Hódiák SE sportolói ismét a megye legjobbjai között

A Hódiák SE sportolói ismét a megye legjobbjai között

A Csongrád Megyei Atlétikai Szövetség november 30-án megtartotta évzáró rendezvényét, ahol a 2013-es esztendő értékelése mellett díjazták a megye legeredményesebb utánpótlás-atlétáit is.
Vádemelési javaslat vásárhelyi díler ellen

Vádemelési javaslat vásárhelyi díler ellen

Egy kertvárosi társasház első emeleti szobájában fóliasátor alatt termesztett kábítószert a 26 éves hódmezővásárhelyi H. Zsolt. A lakásból kiáramló szag buktatta le. Képekkel!
Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Kezdődik a szúnyoggyérítés

Kezdődik a szúnyoggyérítés

Az esőt követő felmelegedés felgyorsítja a szúnyogok fejlődését, ezért a következő napokban több helyen kell beavatkozásokat végezni.
 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.