SportÉrtékes idegenbeli győzelem

2023. május 20., szombat
 
Értékes idegenbeli győzelem

A Dunaharaszti MTK otthonában lépett pályára péntek este a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az NB I/B Zöld csoportjának 5. helyéért zajló párharc első meccsén Vuk Pavlovic csapata megtörte a február óta tartó rossz sorozatát, ismét nyert idegenben, így kedvező helyzetből várhatja a szezon utolsó meccsét.

Az alapszakasz 6. helyén végző Dunaharaszti a negyeddöntőben a Sopronnal szemben maradt alul 3-1-es arányban, majd a Győr ellen megnyert párharccal jutott el odáig, hogy az 5. helyért játszhasson a Kosársulival. Előzetesen is jó csatára volt kilátás, hiszen az alapszakaszban mindkét meccset a hazai csapat nyerte: a DMTK októberben 86-74-re, a Kosársuli januárban, a Hódtói Sportcsarnokban 67-49-re győzött.

 

Remekül kezdett a meccskeretből ezúttal Karsait nélkülöző, február eleje óta első idegenbeli győzelméért hajtó Kosársuli: Balogh lepattanóinak és kosarainak, majd Varga Ákos kettesének köszönhetően 0-6 állt az eredményjelzőn, amikor a 2. percben időt kellett kérnie a korábban játékosként Vásárhelyen is megforduló Ughy Albertnek. Ettől felébredt a Dunaharaszti, Boinitzer és Burai vezetésével egyből 8-0-s rohamot produkáltak. Innen fej-fej mellett haladt a két csapat, hol hazai, hol vendégvezetéssel - egészen a negyed végéig, ekkor ugyanis Kelemen, majd Borbáth is elsüllyesztett egy-egy triplát, amihez a negyed utolsó percében Bálint is hozzátett egyet.

 

A 20-18-as vásárhelyi vezetést erőt adott a második negyed elejére is, olyannyira, hogy remek csapatjátékkal és főként Borbáth kosaraival sikerült jelentősen ellépni a megtorpanó DMTK-tól. A 10-0-s vásárhelyi szériának, egyben négyperces hazai gólcsendnek (20-32 a 15. percben) Burai vetett véget, ám a Kosársuli egészen az első félidő utolsó három percéig stabilan őrizte az előnyét. Egy triplapárbajból (Kelemen itt, Burai és Mészáros ott) a hazaiak jöttek ki jobban, a félidőre így visszaállt a szoros, négypontos különbség a két csapat között (34-38).

 

A harmadik negyed teljesen máshogy alakult, mint az első kettő: a Dunaharaszti kihasználta a Kosársuli helyenként gyengébb támadójátékát, egyben gyorsabb ritmusra kapcsolt, így megfordította az állást. Először Boinitzer kettesénél, a 23. percben vezettek a hazaiak (44-42), majd ugyan Varga Ákos és Bősz hármasaival ismét a Kosársulinál volt az előny, a negyed vége abszolút a DMTK javára billent: Mészáros vezényletével 7-0-s sorozatot mentek, így 58-52-re ők vezettek a zárónegyed előtt.

 

Ahol aztán ismét magára talált a Kosársuli: sikerült zárni a védekezésen, egyben higgadt játékkal javítani a támadásokon, ez pedig az eredményben is megnyilvánult. Varga Zalán kosarai után Bálint és Kelemen jeleskedett egy triplával, majd Varga Ákos tette teljessé az újabb nagy rohamot (11-0), ráadásul a triplákat néhány perccel később megismételte a két játékos. A 37. percben 71-62-es Kosársuli-vezetésnél kért időt Ughy Albert, majd Joó hármasát követően megtette ezt Vuk Pavlovic is. Sikerült rendezni a sorokat, és bár igyekezett zárkózni a Dunaharaszti, hat pontot így is sikerült megőrizni: a Kosársuli 75-69-re győzött, így nagyon kedvező helyzetből várhatja a visszavágót. A Kosársuli legeredményesebbje a 18 pontig jutó Bálint volt.

 

NB I/B Zöld csoport, az 5. helyért, odavágó:

Dunaharaszti MTK -Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 69 - 75 (18-20, 16-18, 24-14, 11-23)

Dunaharaszti Városi Sportcsarnok. Vezette: Hervay, Gaál, Sentényi

 

DMTK: Mészáros 15/9, Simonics 2, Burai 18/6, Boinitzer 19, Joó 5/3
Cserék: Imolay 4, Bocsárdi 2, Kutrovich 2, Szatmári 2, Fekete -
Vezetőedző: Ughy Albert

Kosársuli: Varga Á. 10/3, Borbáth 15/3, Bálint 18/9, Balogh 4, Varga Z. 7
Cserék: Kelemen 16/12, Bősz 3/3, Pinnyey 2, Knyur -
Vezetőedző: Vuk Pavlovic

 

Vuk Pavlovic: "Értékes idegenbeli győzelmet arattunk. Az első negyed elején megszerzett előnyünket nem tudtuk megtartani, a Dunaharaszti megtalálta a réseket a védekezésünkben. Sokszor rossz ritmusban támadtunk, kapkodtunk és nem voltunk elég precízek. A negyedik negyedben nagyon jól védekeztünk, amiből jöttek a jó a támadások és bementek a dobásaink. Hatpontos előnnyel kezdjük a visszavágót, ettől függetlenül nem fogunk számolgatni, magabiztos játékkal és győzelemmel szeretnénk zárni a szezont."
 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Jön a Deja vu fesztivál

Jön a Deja vu fesztivál

Június 1-2-3-án újra benépesül az ország retro rajongóival az Újszegedi Partfürdő. Európai és hazai sztárok sokasága lép színpadra Szegeden.
A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek

A vérvonal újabb értelmet adott az életemnek

Színészi karrierje Hódmezővásárhelyről indult, nem is véletlenül, hiszen 3 tanára is inspirálta. Most az is kiderült Blaha Lujza vér szerinti rokona.
Az év legmelegebb napja Szikáncson volt

Az év legmelegebb napja Szikáncson volt

Tavaly az Alföld déli részén sütött a legtöbbet a nap, 2450-2550 órát, míg a legkevesebb napsütéses óra az északkeleti megyékben volt.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.