BulvárErős földrengést élt át Bán Sándor családja

2017. április 5., szerda
 
Erős földrengést élt át Bán Sándor családja

A hírek szerint április 3-án Botswana középső részét szokatlanul nagy, a Richter skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés érte. Ami furcsa, hogy onnan légvonalban 400 kilométerre, a Dél-Afrikai Köztársaság északi részét szinte ugyanakkor egy - igaz gyengébb, 5,4-es - rengés érte.

 

 

 

 


Itt él - Klerksdorpban - a vásárhelyi úszósport doyenjének Bán Sándornak a lánya. Budapesten értük el a HSÚVC edzőjét, a Régiós Utánpótlás Központ vezetőjét, aki nem mellékesen Risztov Éva felfedezője és úszókarrierjének elindítója volt. 

 

Mint arról érdeklődésünkre beszámolt, felesége azzal hívta telefonon, hogy hajnalban leesett az ágyról, de ne aggódjon, az ijedségen kívül nem történt baj, miután egy nagy földrengésre ébredtek. Mivel földszintes házban laknak kár sem keletkezett. Később még volt egy utórengés, amely, mint azt a felesége elmondta, jóval félelmetesebb volt, mert azon túl, hogy közel egy percig tartott, mély morgó hanggal járt.

Bán Sándor elmondta, számukra azért furcsa mindez, mert a Dél-Afrikai Köztársaságnak az a része magasföldi, ahol ritka a tektonikus mozgás. Ő is eddig csak egyszer élt át ilyen „kalandot” pedig gyakran jár ki unokákra vigyázni, de többször vitt már Dél Afrikába HSÚVC -s fiatal úszókat is edzőtáborozni.   

 

Most az edző felesége van kint az unokáknál és segít leányának. Bán Sándor februárban érkezett haza, és mint mondta most elsősorban a Regionális Utánpótlás Központtal kapcsolatos teendőkkel van elfoglalva.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mit ér a Vásárhely környéki szántóföld?

Mit ér a Vásárhely környéki szántóföld?

Az értékesített szántók átlagos nagysága 4,1 hektár volt 2016-ban. Vásárhely környékén a gümölcsös ára átlag feletti. 1 millió 250 ezer alatt nincs termőföld.

Tavasztól feszítik a húrt

Tavasztól feszítik a húrt

Április elsején három aranyéremmel indította az íjászok szezonját a hódmezővásárhelyi Monolit Terep és Vadászíjász Sportegyesület.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.