Kultúra, oktatásÉremlelet az aranyági földekből

2019. február 24., vasárnap
 
Éremlelet az aranyági földekből

Február 27-én, szerdán vásárhely határában talált Árpád-kori pénzek történetével ismerkedhetnek meg a régészet iránt érdeklődők.

 

 

 

 


Folytatódik a Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek sorozata, amelyben ezúttal az 1933-ban, a római katolikus plébánia aranyági földjén feltárt, 1542 darabból álló éremlelet közelmúltbeli feldolgozásának eredményeit Kovács Enikő, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa ismerteti.

 

Az „Amit már nem rejt a föld…” című előadás február 27-én 17 órakor kezdődik a vásárhelyi közgyűjteményben.

 

Olvassa el ezt is!

Négyszemközt kamerával

Négyszemközt kamerával

A hódmezővásárhelyi származású Lucien Hervé és fia Rodolf Hervé fotográfiáinak különleges válogatását mutatják be Budapesten.
Hét éve hunyt el Kormány Lajos

Hét éve hunyt el Kormány Lajos

Munkájának eredményeként tanulói a sportban, az életben sikeres emberré váltak. Példa volt a gyerekek előtt pedagógusként és sportemberként egyaránt.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.