MozaikEnnyi volt erre az évre!

2016. augusztus 7., vasárnap
 
Ennyi volt erre az évre!

Az Ökológiai Túllövés Napja az a nap, amikor kimerítjük a természet éves készletét. Ebben az évben ez augusztus 8-a hétfőre esik, még korábbra mint előző évben.

 

 

 

 

 

 

Augusztus 8-án átlépjük a képzeletbeli piros vonalat, elhasználva az összes erőforrást, amit a Föld adhat nekünk erre az évre.

Ennek az az oka, hogy több szén-dioxidot bocsátunk ki a légkörbe, mint amit az óceánok és az erdők el tudnak nyelni, és gyorsabb ütemben halászunk és vágunk ki erdőket, mint amilyen ütemben azok újra tudnának termelődni.

A CEEweb a Biológiai Sokféleségért Egyesület közleményében megállapítja: többet veszünk el a természettől, mint amennyit biztosítani tud számunkra. Például gyakoribbak a hőségriadók Magyarországon, az egész világon kevesebb a rendelkezésre álló tiszta víz és ehető hal.


CEEweb a Biológiai Sokfélségért civil szervezetek hálózata a Közép-Kelet Európai régióban. 20 éve működik 20 országgal együtt, aktívan dolgozik az energia használatának csökkentéséért, és az ezzel kapcsolatos törvényi változásokért európai szinten. Partnerekkel közösen megalakította a Forráscsökkentő Koalíciót (Resource Cap Coalition), és készített egy szakmai javaslatot arra nézve, hogy hogyan csökkenthető az energiahasználat Európában és a ökológiai lábnyom globális szinten.

Közleményük szerint a társadalmi méltányosság az egyik kulcsfontosságú eleme az Európai Energia Költségvetési Rendszer javaslatnak. Az erőforrások használatának csökkenése maga után kell, hogy vonja a szegénység csökkenését és a zöld gazdaság megerősödését.
Szeretnék inspirálni a társadalom és a környezet felé tudatos egyéneket, hogy tegyenek környezetükért.

 
 
VH-CEEweb
 

Olvassa el ezt is!

Illegális kutak bejelentési kötelezettsége

Illegális kutak bejelentési kötelezettsége

A kutak fennmaradását bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál. Nem minden kutat kell bejelenteni.
Nyolc dolog amiről ne beszélj az állásinterjún

Nyolc dolog amiről ne beszélj az állásinterjún

A Vásárhelyi Hírek nem akarja elrontani a nyaralását, az érettségijét, a szakmájának megszerzését, a diplomáját még éppen nagyon kipihenő fiataloknak.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.