Kultúra, oktatásEmlékezés egy vándorlantosra

2015. április 19., vasárnap
 
Emlékezés egy vándorlantosra

Április 20-án 17 órai kezdettel a Németh László Városi Könyvtár olvasótermében Nyizsnyai Gusztáv zeneszerző, dalköltő emlékező estjét rendezik, valamint bemutatják Az utolsó magyar vándorlantos című tanulmányt.

 

Fotó: VH (Mellszobra annak idején a népkerti, ma már nem létező nyári színkör előtt állt.)

 


Sok vásárhelyi naponta végigmegy a Zrínyi és Lázár utcát összekötő utcán, vagy a sarkon a szobra körül kialakított kis parknál is elhalad, ám közülük valószínű kevesen tudják ki is volt, akiről az utcát elnevezték.

 

Nyizsnyai Gusztáv zeneszerző, dalköltő 1829. október 17-én született Egerben. (A család eredetileg Lengyelországból származott hazánkba, és neve is Nyizsnyánszky volt). A fiatal Nyizsnyai már gyerekkorában kitűnt szép hangjával és zenei tehetségével. Pyrker érsek taníttatta Egerben, majd később Kassán. A szabadságharcig három éven át nemesi családoknál nevelősködött, majd az aradi fegyverletételig honvéd hidászként vett részt a szabadságharcban. A szabadságharc bukása után tíz éven át, 1852-től 62-ig mint gitárjátékos bejárta az országot. Eközben mintegy fél évig Makó város főjegyzői hivatalában is írnokoskodott. 1862-től haláláig 1882. január 7-ig Vásárhelyen élt, bírósági kistisztviselőként dolgozott. Az itteni zenei élet egyik vezető egyéniségeként tevékenykedett. Nevéhez fűződik a Vásárhelyi Dalárda megalapítása is. Számos népszerű dal szerzője.

 

Dalai is felcsendülnek április 20-án 17 órától a Városi könyvtár olvasótermében a Péczely Attila Ének-Zenei Alapítvány és a Németh László Városi Könyvtár estjén, amelyen Nyizsnyai Gusztáv zeneszerző, dalköltőre emlékeznek. Továbbá Az utolsó magyar vándorlantos című tanulmánnyal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Közreműködnek: Berei Erzsébet, Dr. Varga István, Kőszegfalvi Ferenc, a tanulmány szerzői, valamint Dr. Szécsi Edit énekművész, Borsos Annamária művésztanár - zongora, Lauer Ágnes művésztanár - zongora, Nagy Lili tanuló - ének, szavalat. Az est házigazdája: Kőszegfalvi Ferenc helytörténész

 

Olvassa el ezt is!

A páratlan régészeti lelet története

A páratlan régészeti lelet története

A kingéci ezüstleletről szóló előadás a régészet iránt fogékony vásárhelyeik számára különösen érdekes, de valószínű szakmai szempontból is fontos lesz.
Jobb formában volt a rendőr

Jobb formában volt a rendőr

Vásárhelyen a Tóalj utcában megpróbált elfutni a lopással gyanúsított N. Richárd, de a rendőr utolérte.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.