KözéletEmlékezés az elhurcoltakra

2016. június 14., kedd
 
Emlékezés az elhurcoltakra

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség és az Emlékpont a holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékezik június 16-án 11 órakor a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen.

 

 

 

 

 

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt. Hódmezővásárhelyen ezerötszáz zsidó lakott, a városban a Beretzk Pál polgármester-helyettes által vezetett helyi közigazgatás ellenállása miatt nem jelöltek ki gettót.
A kutatás 470 vásárhelyi zsidó mártírt tart számon, negyedük 24 évesnél fiatalabb volt, ezért is állít külön emléket a gyermekáldozatoknak a Holokauszt Múzeum.

 

A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékező rendezvényén „Jobb a név a jó olajnál és jobb a halál napja a születés napjánál” (Kohelet könyve 7:1.) címmel a zsidó gyász- és temetkezési szokásokról tart előadást Vanderstein Noémi, az Országos Rabbiképző — Zsidó Egyetem doktorjelöltje, majd azt követően 11 óra 30 perckor a résztvevők a Zsinagóga előterében elhelyezik az emlékezés köveit és mécseseit.

 

2014-ben a helybéli zsidóság elhurcolásának 70. évfordulója alkalmából fölavatták Nagy Attila szobrászművész és Rományi László iparművész Emlékezés-emlékeztetés című alkotását a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében. Szintén 2014 júniusában a Holokauszt Emlékévhez, illetve a vásárhelyi megemlékezésekhez szorosan kapcsolódóan jelent meg a holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira emlékező, Vihar és vész közepette című könyv.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Gyurta Kupa Úszóverseny

Gyurta Kupa Úszóverseny

Meglepetés eredmény született a június 13-án rendezett II. Gyurta Kupa Úszóversenyen, amelyen kétszáznál többen álltak fel a rajtkőre. Eredmények! 

Ilyen még Magyarországon nem volt

Ilyen még Magyarországon nem volt

Öröm kézbe venni a napokban debütált Határtalan Régészet című 100 oldalas archeológiai magazint. Az első számban vásárhelyi kincsekről is olvashatunk.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.