Kultúra, oktatásEmbernek ének őrzi az időt

2011. március 15., kedd
 

A tavalyi esztendő után, különösen megragadó számomra folyamatában látni, hallani a népdalkörök fejlődését, mondta Budai Ilona népdalénekes  a hódmezővásárhelyi ’Már minálunk verbuválnak ...” című nagy sikerű népzenei találkozó után.

 

 

Budai Ilona már tavaly is mentorálta Hódmezővásárhely és térségének népdalköreit. Információink szerint a mostani alkalom után, jövő év március 15-re ismét meghívást kapott a népdalénekes, amely egyúttal jelzi, hogy a népzenei találkozóval a szervező Petőfi Művelődési Központ hagyományt teremtett. Ennek legjobban a március 15-én a Mozaik Kamarateremben fellépett 14 együttes örül a legjobban.  

Az idei résztvevők, a mártélyi Őszirózsa Népdalkör, a mindszenti Alkony Népdalkör, a Deszki Népdalkör, a Bánáti Betyárok, a kunszentmártoni Városi Nőklub, a tótkomlósi Rozmaring Népdalkör, Hódmezővásárhelyről a Belvárosi Népdalkör, a Nyugdíjas Szövetség Napraforgó Népdalköre, az Aranykalász Népdalkör, az Aranypáva Népdalkör, a Gazdasági Egyesület Délibáb Népdalköre, valamint a Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzat Gyermekkórusa, a Kaláris Énekegyüttes és a Pacsirta Népdalkör. A találkozó mentora Budai Ilona Magyar Örökség, Életfa-díjas  népdalénekes, aki már a harmadik alkalommal találkozik és mentorálja a helyi és a régióból érkező népdalköröket. Mint a Vásárhelyi Híreknek mondta, a tavalyi esztendő után, folyamatában látva különösen megragadó számomra látni, hallani a népdalkörök fejlődését. Ebben az az öröm, hogy van foganatja a tanácsaimnak, ami számomra különösen jó érzés. Hozzátette, az országban több mint ezer népdalkör és népzenei együttes dolgozik néha nagyon nehéz körülmények között azért, hogy a magyar népdalt terjessze, átadja, s vele örömet szerezzen szűkebb és tágabb környezetének. Ebben van nagyszerű szerepe a Hódmezővásárhelyen rendezett népdalköri találkozó résztvevőinek is. Végezetül Ratkó József költő szavait idézte: „Embernek ének őrzi az időt, az tartja számon minden eleinket! Hallgass meg egy semmicske éneket,  s szíve járását hallod az időnek!”

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.