Kék hírekEmbercsempészet - embermentés - hol ez, hol az

2015. szeptember 13., vasárnap
 
Embercsempészet - embermentés - hol ez, hol az

Röszke körzetében az 55-ös út mellett, sok karon ülő kisgyerekkel gyalogló elcsigázott migránsoknak az őket megsajnáló autósok sem mernek megállni, nehogy embercsempészettel lehessen vádolni őket.

 

 


Az arra járok – mint például munkatársunk – szombaton délután viszont tucatnyi autót számolt meg, amelyek a földutak kijáróinál az ablakon behajoló hátizsákos emberekkel beszélgettek.  

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság most négy embercsempész lebukásáról adott hírt.

A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei szeptember 11-én 20 óra 20 perckor az M5-ös autópálya szegedi felhajtójánál elfogták a 18 éves budapesti L. Valentint és az 56 éves budapesti K. Lászlót, akik autójukban 11 szír illegális bevándorlót szállítottak a főváros felé.

Szeged belterületén állítottak meg egy kocsit a rendőrök 23 óra 50 perckor, amiben 8 szír bevándorló utazott. Őket K. Dániel, M. Roland és B. József vitte volna Budapest irányába.

Az egyenruhások szeptember 12-én 10 óra 20 perckor az 55-ös főúton, Ásotthalom közelében tartóztattak fel egy gépkocsit. A járművet vezető hódmezővásárhelyi K. Sándor 3 afgán és 5 szír állampolgárt akart a fővárosba szállítani.

Szeptember 13-án 0 órakor Röszkén, a Dugonyi úton állítottak meg egy autót a rendőrök, amiben 5 szír bevándorló utazott. Őket a budapesti F. Attila vitte volna a főváros felé.

A segítők ellen jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az illegális bevándorlók ügyében idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

A bűncselekmények elkövetéséhez eszközül használt járműveket a nyomozóhatóság lefoglalta.

Eközben ma hajnalban ötven személyautóval, több mint 180 menekültet szállítottak osztrák, német és magyar civilek a győri vasútállomásról Bécsbe. Ez volt a harmadik hasonló magánkezdeményezés menekültek Magyarországról Ausztriába szállítására. A múlt vasárnap 130, csütörtökön pedig 20 gépkocsi vett részt a konvojban. A szervezők az akcióval az emberek biztonságos elhelyezését akarják biztosítani és megkímélni őket az embercsempészektől. A szervező elmondta: az európai uniós menekültügyi szabályok megváltoztatását, a Dublin III. rendelet eltörlését akarják elérni, azt, hogy "a menekültek szabad utat kapjanak, a menekültek segítése ne legyen büntethető és hogy a segítők munkája elismerést kapjon". A szervező közölte azt is, hogy a rendőrség nem tartóztatta fel őket. Az osztrák belügyminisztérium egy múlt heti közleményében mindenkit eltanácsolt az akcióban való részvételtől, mivel az büntethető Magyarországon és Ausztriában is.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Kutatók Éjszakája Vásárhelyen is

Kutatók Éjszakája Vásárhelyen is

A Szegedi Tudományegyetem idén is változatos és izgalmas programokkal várja az érdeklődőket szeptember 25-én. A Mezőgazdasági Kar programja!
Fokozott rendőri és katonai jelenlét Vásárhelyen is

Fokozott rendőri és katonai jelenlét Vásárhelyen is

Az utóbbi két napban Hódmezővásárhelyen is nagyszámú rendőrségi gépjármű bukkant fel. Ez is része annak, hogy 3500 rendőr és 3500 katona határvédelmi bevetése várható.
Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Nagy vásárhelyi siker a Suzuki Streetball bajnokságon

Május 30-án, Hódmezővásárhely adott otthont az idei Suzuki Streetball sorozat második rendezvényének.

A régésztechnikusok munkáját bemutató kiállítás nyílt

A régésztechnikusok munkáját bemutató kiállítás nyílt

Terepen! címmel a feltárásokon dolgozó régésztechnikusok és önkéntesek munkáját bemutató kiállítás nyílt a Tornyai János Múzeumban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.