KözéletFokozott rendőri és katonai jelenlét Vásárhelyen is

2015. szeptember 10., csütörtök
 
Fokozott rendőri és katonai jelenlét Vásárhelyen is

Hódmezővásárhelyen is nagyszámú rendőrségi gépjármű bukkant fel. Ez is része annak, hogy sajtóinformációk szerint 3500 rendőr és 3500 katona határvédelmi bevetése várható.

 

 

 

 


A Honvédelmi Minisztérium szerdán közleményben tudatta, hogy egy gyakorlat miatt fokozott katonai jelenlét lesz tapasztalható, vagyis a személyi állományt és a technikai eszközöket szállító katonai konvojok többek között Hódmezővásárhelyen, Baján és a két város melletti településeken, a közlekedésben torlódásokat okozhatnak.

 

A honvédség megkezdte a felkészülést és kitelepülést a Határozott fellépés 2015 gyakorlatra, ami a technikai eszközök nagyobb számú megjelenését jelenti Vásárhelyen és a környéki utakon, illetve az ország közútjain.

Mint ismeretes, az épülő műszaki határzár mellé szeptember 15-én hatályba lép a jogi határzár is. Ettől a naptól kezdve a rendőrségnek az a kötelessége, hogy az országba illegálisan belépett embereket letartóztassa és kezdeményezze a szükséges törvényes eljárást, melynek a kimenete az esetek túlnyomó többségében valószínűleg a kiutasítás lesz. 

A hírhez kapcsolódik, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága figyelmeztette Magyarországot, hogy még nagyobb menekülthullám várható. A következő 10 napban mintegy 42 ezer ember érkezik az ország határaihoz.

 

Olvassa el ezt is!

Műhelyépület lángolt Vásárhelyen

Műhelyépület lángolt Vásárhelyen

Vasárnap este hat órakor a Juhász Mihály utcába, egy kigyulladt műhelyépülethez riasztották a vásárhelyi tűzoltókat.
Szerencsét nem hoz, de pénzt visz

Szerencsét nem hoz, de pénzt visz

Sok vásárhelyi - stílszerűen fogalmazva - jókat füstölöghet miután a kéményseprőktől kézhez kapta a számlát, amelyen például az egyik 228 forintos tétel szerint körbetekint.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.