KözéletEltemették a vásárhelyi rendőrzászlóst

2014. július 17., csütörtök
 

Katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra Holik Tamás r. zászlóst. Családtagok, rokonok, barátok, kollégák, ismerősök, tisztelői kísérték utolsó útjára Holik Tamás r. zászlóst július 17-én Szeged-Tápén.

 

(Fotók: police.hu)

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának motoros járőrvezetője július 7-én szolgálatteljesítés közben vesztette életét. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a szolgálat halottjává nyilvánította.

A rendőrség személyi állománya nevében Szilágyi Róbert r. alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese búcsúzott.

Beszédében kifejtette, Holik Tamás nyitott, vidám, jó kapcsolatteremtő képességgel megáldott rendőr volt. Kiváló egyéniség, aki a jó munkát értékelte, munkatársait tisztelte.

Mint fogalmazott, az élet minden területén becsülettel és szorgalommal helytállt. Határozott elképzelésekkel, végtelen türelemmel igyekezett a lelkiismerete szerinti leghelyesebb döntések meghozatalára. Elkötelezettsége a rendőri pálya iránt kivételessé tette.

A szertartáson lerótta kegyeletét Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, a megyei rendőr-főkapitányságok és a társszervek vezetői.

 

Holik Tamás Attila 1979. november 25-én született Hódmezővásárhelyen. Szerető családban, szüleivel és lány testvérével nevelkedett. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában tett sikeres vizsgái után 2001-ben kezdte meg hivatásos szolgálatát a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőreként, majd 2002-ben ellenőrző motoros járőrnek nevezték ki. Szakmai munkájának elismeréseként került 2004-ben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályához járőrvezetői beosztásba. A Szegedi Rendőrkapitányság állományában 2009-től vizsgálóként dolgozott, majd egy évvel később a Helyszínelő és Balesetvizsgáló Alosztályon látta el feladatait. 2013. évtől került ismét a főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának ellenőrző motoros járőrvezetői beosztásába. Munkájára szorgalom, pontosság, nagyfokú hivatástudat volt jellemző, ennek elismeréséül soron kívül főtörzsőrmesteri és zászlósi rendfokozatba léptették elő.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere július 10. napján a szolgálat halottjává nyilvánította Holik Tamás Attilát.

 

Jelenleg is folyik a baleset okainak vizsgálata. Egyes feltételezések szerint a nehézteherautóktól erősen nyomvályús balástyai útszakasz is irányíthatatlanná tehette a motorkerékpárt, amely belecsapódott a szemből érkező szamélyautóba.

 

Olvassa el ezt is!

Lovas és kerékpáros járőrök a mártélyi tanyavilágban

Lovas és kerékpáros járőrök a mártélyi tanyavilágban

Júliusban egy hétig a mártélyi tanyavilágban teljesítenek szolgálatot a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának járőrei. Képekkel!

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

Még mindig az úszók kabalája a vásárhelyi víz

Szinte egymásnak adják a kilincset a magyar válogatott úszók. A Magyar Paralimpiai Úszóválogatott megy, Gyurta Dániel és csapata jön.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.