Kultúra, oktatásElsősök lesznek

2014. február 22., szombat
 
Elsősök lesznek

A múlt héten sok óvodás büszkén mondhatta, hogy első napját töltötte az iskolában. Igaz a hódmezővásárhelyi Szent István és a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában még nem iskolapadok közé, hanem egy vidám zenés műsoros, sportos délelőttre invitálták az utolsó éves óvodásokat.

 

 


Nyílt napot tartott óvodásoknak a Szent István és a Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola Míg egy kedves mese – a Hamupipőke – és az iskola egyik sikeres profilja, a sport volt a főszereplő a Szent István Általános Iskolában, addig a Liszt Ferencben az ének, zene, tánc  kapott fő hangsúlyt.

Az óvoda szerepe nagyon fontos. Sokat tehet annak érdekében, hogy a gyermekek az énekes foglalkozásokon kívül is szívesen énekeljenek vagy mozogjanak a zenére. Ha a szülőknek, óvónőknek sikerült a gyermek érdeklődését felkelteni a zene és az éneklés iránt, a zenei készségek, képességek nagymértékben fejleszthetők, hangzott el a nyílt napon. A gyerekek képességeinek előzetes felmérését pedig, mint minden évben a zenei meghallgatások segítik, amelyek idén február 24-től kezdődnek az iskolában. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az Algyői Tojásműhely újabb elismerése

Az Algyői Tojásműhely újabb elismerése

Idén is meghirdették azt a rangos kézműves pályázatotot a fiatalok számára, melynek egyik hozadéka egy reprezentatív kiállítás Budapesten, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban.
Ettől falra másznak a gyerekek

Ettől falra másznak a gyerekek

Hódmezővásárhely iskolái közül eddig egyedülállóan mászófalat építettek a Varga Tamás Általánosban. Erő, technika, ügyesség és még ösztönöz egy kis sikerélményre is.

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.