Kultúra, oktatásElsők lettek a corvinosok

2011. március 29., kedd
 
Elsők lettek a corvinosok

Kreatív és Üzleti Gondolkodás Verseny néven a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola pályázatát a HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény GasztrOkosok fantázianevű csapata nyerte.

 

 

 

 

Hódmezővásárhely turisztikai célpontjainak népszerűsítésére írt ki országos kreatív pályázatot Kreatív és Üzleti Gondolkodás Verseny néven a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF), illetve Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010 októberében. A versenyre 21 csapat több mint száz fővel nevezett, a döntőbe került kilenc csapat prezentációját a BKF-en szakmai zsűri bírálta el március 29-én. A győztes a HISZK Corvin Mátyás Tagintézmény GasztrOkosok fantázianevű csapata lett.

Dr. Vass László, a BKF rektora bevezetőjében felhívta a figyelmet a kommunikáció üzleti területen történő alkalmazásának fontosságára és a szakma friss erejének nevezte a versenyzőket. A csapatok komplett üzleti tervvel érkeztek, amelynek bővített változatát a zsűri szakmai szempontból előzetesen elbírálta. A legjobb tíz stratégiai tervről a döntőben rövid prezentációt tartottak az alkotó csapatok. A győztes GasztrOkosok munkájában az évszakok és a gasztronómia köré épült stratégia jelent meg szlogennel, weblappal, részletes programleírásokkal, a zsűrit megszólító, gyakorlati marketing ötletekkel. Az elbírálásban részt vett többek között dr. Papp-Váry Árpád, a BKF Marketing Intézetének vezetője, a Turisztikai és Gazdasági Kar dékánja, dr. José Luis Martinez, a Turizmus és Vendéglátás Intézet vezetője, Balázs József oktatási csoportvezető és Tóthné Kecskeméti Katalin tanügyi főtanácsadó Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében és Mártonné Tülkös Ildikó, a helyi Tourinform iroda vezetője.
A csapatok a bevezető után egyesével előadták Hódmezővásárhely turisztikai fellendülését célzó tervüket turisztikai, gazdasági és megvalósíthatósági szempontokból, majd a zsűri értékelése következett. A döntőt vezető Papp-Váry Árpád elmondta, hogy a zsűri előzetesen elemezte a pályázatok turistavonzó képességét, az ötletek kreatív színvonalát és illeszkedését a város stratégiai tervébe és jövőképébe. Továbbá figyelembe vették a pénzügyi és gyakorlati megvalósíthatóságot, de a döntő során különösen nagy súllyal értékelték az előadásmódot, a kommunikációs elemeket. "21 csapat írásos anyagát elemeztük, de most az összbenyomás számított leginkább. Az első három helyezett csapat értékes könyvcsomagokat nyert, valamint egy hosszú hétvégét egy helyi négycsillagos szállodában turisztikai programmal. Az nyertes csapat ösztöndíja az első félév után tovább pályázható, a tehetséges fiatalokat támogatni szeretnénk" - mondta a dékán.
A kétfordulós versenyt tavaly októberben hirdette meg a főiskola és Hódmezővásárhely, abból az apropóból, hogy a BKF Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpontjában 2011 szeptemberében indul az oktatás. A főiskola turizmus-vendéglátás, kereskedelem és marketing, fotográfia és kézműves alapszakot, valamint idegenforgalmi-, reklámszervező- és vendéglátó szakmenedzser felsőfokú szakképzést hirdet meg az első évben. A verseny témája ehhez kapcsolódóan Hódmezővásárhely turisztikai célpontjainak népszerűsítése volt.

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.