SportElőször kapott ki a Kosársuli

2018. október 13., szombat
 
Először kapott ki a Kosársuli

A Vásárhelyi Kosársuli esélyesként lépett pályára péntek este a Soproni MAFC otthonában. Tóth Tamás legénysége háromból három mérkőzést nyert meg a 2018/19-es idényben, míg a több sebből vérző hazaiak legutóbb súlyos vereséget szenvedtek Tiszaújvárosban.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindezen tények ellenére a találkozó összképére visszatekintve kijelenthető: a hazaiak igencsak összekapták magukat a negyedik fordulóra, míg a vásárhelyi csapatnak ezúttal semmi, de semmi nem jött össze.

 

Történt ugyanis, hogy amilyen jól kezdődött a találkozó, annyira rosszul folytatódott és olyannyira hullámvasút-szerűen végződött. Hat perc után remek csapatjátéknak köszönhetően már 12-6-ra ment a Kosársuli, sőt, az első tíz percet sikerült előnnyel zárni (18-15). A második negyed közepén azonban jöttek védekezésben a hibák, Soós és Kovács vezényletével átvette a vezetést a Sopron – s noha Varga és Pavlovic kosarai kordában tartották a differenciát, a szünetre a hazaiak vonulhattak előnnyel (35-34).

 

Ahogy a mondás szól: minden csoda három napig tart, ez a Kosársuli esetében három zsinórbeli meccs erejéig volt igaz. Az új szezonban a csapat védjegyévé váló kiváló harmadik negyed most ellenkezőjére fordult: 44-42 után nagyon meglépett a vendéglátó, egy nagy rohamnak hála a 30. percben már 58-44 állt az eredményjelzőn.

 

Hogy a vásárhelyi szív sosem adja fel, az az utolsó játékrészben azért megmutatkozott. Vas és Bálint triplájával, Pavlovic pontjaival, majd Molnár hármasával három és fél percre a végétől 68-66-ra mi vezettünk!

Hiába azonban a hatalmas küzdés, valamint Béres és Vas újabb hárompontosa, Fortuna és az erő ezúttal a soproniak malmára hajtotta a vizet: Czukor és Füzi vezetésével a legvégén átvették a vezetést, és 80-76-ra nyertek - összességében elmondható, hogy nem érdemtelenül, a vásárhelyi hibákat, pontatlanságokat jól kihasználva. Pici szerencsével vendégsiker is születhetett volna...

 

 

NB I/B Zöld csoport 2018/19, 4. forduló:

 

Soproni MAFC - Vásárhelyi Kosársuli 80-76 (15-18, 20-16, 23-13, 22-29)

 

Sopron: Soós 11/3, CZUKOR 15, FÜZI 25/9, Tukovits 9/3, KOVÁCS 16. Cserék: Garab -, Szegedi 4. Vezetőedző: Molnár József

 

Kosársuli: Molnár 8/6, PAVLOVIC 15, Varga 9/3, Bálint 9/3, Vas 13/9. Cserék: Gajic 4, Kelemen 2, Perák -, BÉRES 16/12, Börcsök -, Rostás -. Vezetőedző: Tóth Tamás

 

 

Tóth Tamás értékelése: "Az első félidőben túl sok könnyű kosarat engedtünk az ellenfelünknek és támadasban sem ültek a dobásaink. A harmadik negyedben most semmi sem jött össze nekünk. Az utolsó percig küzdöttünk, de az egylabdás meccsen Fortuna kegyeiért a Sopron dolgozott meg jobban."

 

Az U20-asok Béres, Domján és Bálint remeklésével fölényes, 96-74-es győzelmet arattak.

 

 

Egy hét múlva a Pápa csapatát fogadja a Kosársuli - október 19-én, pénteken 18 óra 30 perckor kezdődik a találkozó a Hódtói Sportcsarnokban.


 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megújult az Aranyossy iskola

Megújult az Aranyossy iskola

Ünnepi istentiszteletet követően az intézményben megnyitották az elmúlt 70 év történetét összefoglaló kiállítást. Átadták az óvoda és az iskola új játszókertjeit is.
Megépülhet a katonai középiskola

Megépülhet a katonai középiskola

A városközponttól nincs messze, a laktanyához kimondottan közel van, és a közlekedés is jól megoldott. Az 1,5 ha-os terület minden szempontból megfelelő.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.