Kultúra, oktatásElőszilveszteri Dixie Gála Hódmezővásárhelyen

2013. december 27., péntek
 
Előszilveszteri Dixie Gála Hódmezővásárhelyen

Fergeteges előszilveszteri dixie bulival készül a Molnár Dixieland Band: a nemzetközileg is elismert szegedi jazz-együttes ‑ soraiban két vásárhelyi zenésszel ‑ december 28-án, szombaton 18 órától Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban koncertezik.

 

 

 

Magyarország legrégebben fennálló és legismertebb nem fővárosi jazz-együttese, a szegedi Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult meg egyetemistákból, amatőr zenészekből. Sikerük a kezdetek óta töretlen: számos rádió- és televízió-felvételük volt/van, hat nagylemezük és öt CD-jük jelent meg, és több mint ötven alkalommal képviselték hazánkat külföldi jazz-fesztiválokon, melyeken világhírű szólistákkal is felléptek. Külföldön 1972 óta szerepelnek rendszeresen: nemcsak a keleti-blokk országaiban turnéztak, hanem Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban, a Kanári-szigeteken és az USA-ban is vendégszerepeltek.

 

A rangos hazai zenei elismerést jelentő eMeRTon-díjat mind a zenekarvezető, Dr. Molnár Gyula (1988), mind az együttes megkapta (2001-ban). A „civilben” biológus végzettségű és a Szegedi Tudományegyetemen oktató Molnár Gyula 10 éves korában – akkori tanárai hatására – fordult a madarak és a zene iránt. Öt évvel később már szórakoztató zenét játszik, és egy híján ötven évvel ezelőtt alapítja meg zenekarát, a Molnár Dixieland Band-et. Rajongói szerint az ornitológiából doktorált énekes, klarinétos, szaxofonos „olyan szépen fújja a dallamokat, mint ahogyan a madarak fütyülnek”.

 

Fennállásának fél évszázados jubileumára készülő együttes évi 50-100 alkalommal lép fel. A jazzkedvelők és zenebarátok legnagyobb örömére holnap este hat órától ismét Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán lép fel a Molnár Dixieland Band.

 

Olvassa el ezt is!

Ö-ző védők

Ö-ző védők

A betelepültek között sokan nem szeretik a nyelvjárást, mégsem kell félni annak gyors eltűnésétől. Az ö-zés Hódmezővásárhelyen is él, sőt sokkal erősebb mint máshol.
Íme ez lesz 2014 divatszíne

Íme ez lesz 2014 divatszíne

Mint minden évben, a báli szezon előtt időben beszámolunk a 2014-es év divatját döntően befolyásoló szín trendről. Egy pompás virág színe lesz a sláger. Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...