GazdaságÉlményvásárlás a megújult hódmezővásárhelyi Telekom üzletben

2016. június 28., kedd
 
Élményvásárlás a megújult hódmezővásárhelyi Telekom üzletben

Új üzletkoncepció jegyében nyílik meg újra a Telekom termékeit és szolgáltatásait innovatív környezetben bemutató Telekom üzlet Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

 

A június 28-án, a Hódmezővásárhely Andrássy út 28. alatti felújított üzlet több lett, mint egy hagyományos bolt: látványvilágában és kialakításában is egyedi megoldásokkal rendelkező üzlet ügyfélbarát módon, kézzel fogható, tesztelhető közelségben mutatja be a Telekom termékeit és szolgáltatásait a legújabb okostelefonokat, tableteket, kiegészítőket – még több információt, plusz tartalmakat nyújtva az érdeklődőknek.

 

Az ügyfelek jobb és kényelmesebb kiszolgálására tervezett tágas, modern, átlátható és letisztult üzletet a Magyar Telekom anyavállalatával, a Deutsche Telekommal közös nemzetközi együttműködés eredményeképpen alakították ki. Az üzletkoncepció innovatív jellegét erősíti, hogy a megvalósítás során nagy hangsúlyt helyeztek az ügyfelek minél szélesebb körű interaktív tájékoztatására. A modern képernyőkön és készülékeken elérhető információ mellett igazi újdonságként az üzlettérben LED falat alakítottak ki, amely rendkívül attraktívan és érthetően mutatja be a Telekom termékeinek és szolgáltatásainak előnyeit, a legújabb ajánlatokat, ezzel is segítve az ügyfelek tájékozódását és döntését.

 

Az érdeklődők a kellemes és vonzó környezetben, az üzletbe látogatók többek között megtapasz­talhatják a vadonatúj tévézés élményét, valamint átélhetik a mobil szélessáv, a 4G nyújtotta előnyöket.

 

A Telekom az üzlet újranyitásának alkalmából egyhetes nyereményjátékot hirdet, Telekom Trezor néven. A játék során az üzletben elhelyezett trezort egy egyedi kód segítségével lehet majd kinyitni, és a szerencsésebbek megnyerhetik a legújabb mobilkészülékek egyikét. Akiknek nem sikerül a trezorban nyereményt találni, azoknak sem kell búslakodniuk, a Telekom kedvezményre jogosító kuponnal vigasztalja őket. További információ, illetve részletes feltételek a www.telekom.hu oldalon olvashatók.

 
 
x
 

Olvassa el ezt is!

Viharos vasárnap délután

Viharos vasárnap délután

Megtépázott fák, letört ágak, több gyökerestől kidőlt fa, megbontott háztető, összedőlt bevásárlókocsi tároló maradt a vasárnap esti vihar után. Képekkel!
Az Év kiállítása Szegeden

Az Év kiállítása Szegeden

Borítékolható, hogy nemcsak az ország minden részéből, de a határon túlról is sokan megnézik majd a Pompeji- kiállítást. Már az első napon 8500-an nézték meg. Képekkel!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.