KözéletElmarad a Vadhoff Hódmezővásárhelyen

2014. augusztus 9., szombat
 
Elmarad a Vadhoff Hódmezővásárhelyen

A szervezők arról tájékoztatták a Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségét, hogy technikai és koordinációs okok miatt a Hódmezővásárhelyre augusztus 29-31 –re tervezett II. Vadhoff Vadász- Horgászfelszerelés és Fegyver Vásár lemondása mellett döntöttek.

 


Mint arról írtunk, tavaly Budaőrsön debütált a rendezvény, amelynek folytatása Hódmezővásárhely lett volna, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.

Ezt a szervezők július 24-én jelentették be a Ginkgo Hotelben tartott sajtókonferencián, ahol már a rendezvény több részletéről is beszéltek.

A technikai és koordinációs okokra való hivatkozáson kívül, a rendezvény lemondásáról a szervezők nem kívánnak részletekbe bocsátkozni.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem keresgélnek tovább

Nem keresgélnek tovább

Havránek Ferenc: Ha csinálnak bizonyítékot, az ügyészség vádat emelhet, ha nem, akkor bizonyíték hiányában ejtik az ügyet. Ejtették!

Idén is sokszínű lesz a Tabáni Nap

Idén is sokszínű lesz a Tabáni Nap

A Tabáni Nap minden évben nagy siker. Sokan jönnek össze Tabán, Kincses telep és Észak Tarján városrészekből a Damjanich és a Szerencse utca sarkára. Programmal!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.