Kultúra, oktatásElkezdődött az új tanév újdonságokkal

2017. szeptember 1., péntek
 
Elkezdődött az új tanév újdonságokkal

274 elsős kezdi idén a tanévet a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Vásárhelyen működő általános iskoláiban.

 

 

 

Fotó: VH

 

 

 

A lehetőségek és esélyek tanéve kezdődik meg pénteken a hazai iskolákban - hangoztatta az oktatási államtitkár augusztus 31-én Nagykőrösön, a nemzeti tanévnyitón.

 

Palkovics László azt mondta: ez lesz az első olyan teljes tanév, amely stabil, kiszámítható, nyugodt rendszerben telik, felállt az a keretrendszer, amelyben tanár és diák a feladatára tud koncentrálni.

Kifejtette: a decentralizáció és a tankerületi központok átalakítása révén a szükséges források biztosításával, a fenntartás és a működtetés egy kézbe vonásával, az intézményvezetői jogkörök megerősítésével egyértelművé váltak a felelősségi és irányítói szerepek.

Kitért arra is, hogy a most induló iskolafejlesztések, a pedagógusbér-emelések következő lépcsője, az átalakított tanárképzés hozzájárul ahhoz, hogy modernebb környezetben, versenyképesebb bérrendszerrel induljanak neki az új tanévnek.

 

Hódmezővásárhelyen a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ intézményeiben összesen 2799 diák kezdi a tanévet. Általános iskolába 2302 diák, gimnáziumba, szakiskolába (Kozmutza) 497 diák jár.

274 elsős kezdi idén a tanévet, a legtöbben - 78 - an a Németh Lászlóba járnak. A Varga Tamásban 57-en, a Szent Istvánban 56-an, a Klauzálban 41-en és a Lisztben 36-an ismerkednek mától a betűvetéssel és a számtannal.

 

Mint ismeretes idén már az 5-8. osztályokban is bevezetik az ingyenes tankönyveket, ami lényegében mindenkinek jár, nem csak az arra rászorultaknak. Emellett egy rendelet arról is döntött.

 

Ám, mint arról már a tanévnyitón a diákok, szülők szembesültek, Az első és második évfolyam kivételével a többi osztálynak könyvtári kölcsönzéssel biztosítja az állam az ingyenes tankönyvet, azt a tanév végén vissza kell adniuk a diákoknak., hogy 2017-től már a kilencedik osztályosok is ingyen kapják a könyveket.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Tanévi menetrend 2017 szeptembertől

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Keserű vásárhelyi sztori

Keserű vásárhelyi sztori

Amíg a Nyizsnyai utcában a fiatalember egy idős földre esett férfin segített, szégyenletes módon meglopták. Bajban volt a család.
Egy egyszerű történet

Egy egyszerű történet

A 86 éves vásárhelyi Mária néni napokig nem vette fel a telefont. A tűzoltók a betört ablakon keresztül behatoltak. A napokig néma telefon miatt a szolgáltató gálánsan kompenzált.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.