Kék hírekElkészült a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2012. év mérlege

2013. március 12., kedd
 
Elkészült a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2012. év mérlege

A tavalyi évben 19.338 bűncselekményt regisztrált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, amely 13%-os csökkenést jelent 2011-hez viszonyítva. Vagyis a szám két év elteltével ismét húszezer alatt van.

 

Képen a CSMRFK épülete Szegeden

 

 

Csökkent a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló személy elleni erőszakos, garázda jellegű, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények száma.

 

Csongrád megyében az elmúlt évben négy emberölést követtek el, míg 2011-ben ez a szám kilenc volt.

 

 

9116 vagyon elleni bűncselekmény vált ismertté Csongrád megyében, ami 21%-os mérséklődést jelent. 564 embert állítottak bíróság elé úgynevezett gyorsított eljárás keretében, Átlagosan 104 nap alatt fejezték be az ügyek nyomozását.

 

Negatív irányú változás a lakásbetörések, személygépkocsi lopások és rablások számában mutatkozott, így az idei év egyik fontos feladata megelőzés és felderítés.

 

Csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, ezzel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság eleget tett az Európai Bizottság által közétett „Fehér Könyv”-ben megfogalmazott elvárásoknak. 2012-ben 743 ember sérült meg közlekedési balesetben, amelyből 25 halálos kimenetű volt, 33 személy okozott ittasan balesetet.

Továbbra is élhető közbiztonságot szavatol megyénk rendőrsége. Nincsen veszélyeztetett település Csongrád megyében, ugyanakkor kiemelt feladat a kialakuló devianciák helyben történő megoldása.

 

Kiemelkedő eredmény, hogy a Magyarországon elért SIS (Schengen Information System) találatok 53%-át Csongrád megyében regisztrálták, míg az illegális migrációval kapcsolatos jogsértések 47%-át követték el megyénkben. 4698 illegális migráns fogtak el a Csongrád megyei rendőrök, 60%-os emelkedést elérve ezzel.

 

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kontinentális első helyet tudhat magának tiltott határátlépés és az embercsempész felderítésében, míg a hamis közokiratok felfedése Európa második legjobb eredménye.

 

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 2013. év egyik legfontosabb feladatának a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló bűncselekmények következetes üldözését, így a közterületen elkövetett, vagy személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövetők elleni hatékony fellépést tűzte ki célul. Ugyanakkor prioritást élveznek a tulajon elleni szabálysértések megakadályozása, továbbra is határozottan fellépnek a közösséget megfélemlítő bűnelkövetők ellen, amivel a tisztességes többséget szolgálják.

 

A korábbi évekhez hasonlóan a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idei évben is támogató együttműködéséről biztosítja a civil szervezeteket, iskolákat, önkormányzatokat, egyházakat, valamint a polgárokat.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Tanyabetörés Székkutason

Tanyabetörés Székkutason

A hódmezővásárhelyi rendődök néhány órán belül megállapították a gyanúsított személyazonosságát és előállították. Sz. Bálintot őrizetbe vették.
Marad továbbra is a schengeni határ

Marad továbbra is a schengeni határ

Tartanak attól is, hogy nagyon sok román, illetve bolgár állampolgár a szegénység elől menekülne Németországba.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.