KözéletElhunyt Balogh Imre

2016. március 17., csütörtök
 
Elhunyt Balogh Imre

Hosszantartó betegség után 59 éves korában, március 16-án elhunyt Balogh Imre, a Bethlen Gábor Református Gimnázium testnevelő tanára.

 

 

 

 

 

 

Balogh Imre 1957. október 13-án született. 1977-től 81-ig Budapesten végezte el a Testnevelési Főiskolát. A Bethlen Gábor Gimnáziumban 1981-től dolgozott mint testnevelő tanár.

 

Édesapja, aki legendás tanár volt, 1981-ben vonult nyugállományba a Bethlen Gábor Gimnáziumból, és még ugyanabban az évben a most eltávozott fia lépett a nyomdokaiba, a sport iránti szenvedélyes szeretetével. Hasonlóan dinamikus, szuggesztív egyéniségével pedig a sport iránti elkötelezettséget plántálta át az egymást követő diáknemzedékekbe, akik közül nagy számban több sportágban értek el eredményeket.

Munkáját a városvezetés is elismerte: 2013-ban a Városi Sportnapon Kiválói testnevelői munkájáért elismerésben részesítették.

Jelentős sporteredményeket tudhatott magáénak: kétszeres egyetemi és főiskolás bajnok kosárlabdázó, NB I-es kosárlabdacsapat kerettag volt.

 

Hosszantartó betegség után 59 éves korában, március 16-án hunyt el.

Családtagjai, két gyermeke mellett a ismerősei, barátai, tanárkollégái, diákjai, a sportot szerető vásárhelyiek gyászolják.

 

Balogh Imre emléke előtt a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban a tornateremnél egy szál virággal róhatják le kegyeletüket. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hozzáértő tárgyalópartnereket követelnek

Hozzáértő tárgyalópartnereket követelnek

Lázár János Miniszterelnökséget irányító minisztert is elfogadnák tárgyalópaertnernek, és olyan szakértőt, egy kormánydelegáltat, aki ért a közoktatáshoz. 
Ezüstérem az országos döntőn

Ezüstérem az országos döntőn

Vásárhelyi sikert is hozott a hosszú hétvégén megrendezett Díjugratók Országos Fedeles döntője. Sarkadi Petra hetven induló között lett a második.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.