Április 4-én 11 órakor Hódmezővásárhelyen, a Kincses Temetőben utolsó útjára kísérték Dr. Szabó Lajost.
Március 28-án, életének 81. évében hosszú, súlyos, türelemmel viselt betegségben hunyt el Hódmezővásárhely egyik köztiszteletbe álló személyisége: nyugalmazott állatorvos, volt országgyűlési képviselő, az országgyűlés volt jegyzője, a Csongrádi Református Egyházmegye nyugalmazott gondnoka és tanácsosa, a hódmezővásárhelyi János téri gyülekezet presbitere, lótenyésztő, 60 éve az Őrdöngősi ménes alapítója és tulajdonosa, Hódmezővásárhely PRO URBE díjas polgára, Széchenyi ezüst emlékérem kitüntetés tulajdonosa.
Az elhunytról Almási István Hódmezővásárhely polgármestere nekrológban emlékezett meg:
In memoriam Dr. Szabó Lajos
Nézem a vásárhelyi református Ótemplom kis egyházi gyűjteményében Szőnyi Benjámin 18. századi, kiváló lelkészünk és költőnk, deszkára festett betűkkel alkotott emlékeztető tábláját, az epitáfiumát. Gondolatban ilyen fölemelő sorokat szeretnék én is írni dr. Szabó Lajosról, akit Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2000-ben Pro Urbe-díjjal tüntetett ki. Kortársainak egyik utolsó, kiemelkedő helyi egyénisége volt, de kevés a szó, hogy e nekrológban minden fontos adatát fölsoroljam, és követendő érdemét bemutassam.
Hódmezővásárhelyen, 1933. augusztus 25-én született. Édesapja állatorvos, édesanyja tanítónő volt. Négy gyermekük közül három fiú választotta az állatorvosi hivatást. Szabó Lajos 1951-ben a nagyhírű Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, majd 1957-ben szerezte diplomáját, amelyet 1972-ben szarvasmarha egészségügyi szakállatorvosi minősítéssel toldott meg. Tevékenységét Szentesen kezdte, majd 1958-tól szeretett városában Vásárhelyen már körzeti állatorvosként működött. Feleségével négy gyermekük született.
Dr. Szabó Lajos rendkívüli szociális érzékenységgel rendelkezett. A gazdatársadalom 1945 utáni nehéz helyzetét átérezve, ráirányította figyelmét életük megjobbítására. 1971―92 között a helyi ÁFÉSZ Lótenyésztő Szakcsoportjának elnöke. A rendszerváltoztatás időszakában tagja a Független Kisgazda Pártnak, és a helyi pártszervezet vezéregyénisége. Az első szabad választások idején, 1990―1994 között a Magyar Köztársaság Országgyűlésében városunk országgyűlési képviselője. Hozzászólásaival, javaslataival a Parlamentben is csakhamar kitűnt, és 1992-től már az Országgyűlés jegyzővé választotta, valamint tagja lett a Parlamenti Agrárklubnak, 1993-tól az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának.
A történelem másként formálta további életét. Kísérletet tett a klasszikus, Nagyatádi-féle kisgazda értékek mentésére. 1995-től mezőgazdasági vállalkozó. A vásárhelyi Pusztán lévő birtokán továbbvitte a helyi gazdák több évszázados lótenyésztési értékeit. Sportlovai újabb és újabb hírnevet szereztek neki. 1991-ben megkapta a Széchenyi Ezüst Emlékérmet, elnyerte a Csongrád Megyei Állategészségügyi Állomás törzsgárda kitüntetéseit. Díjugratásban területi, országos, sőt nemzetközi versenyeken is eredményesen helyt álló lovakat tenyésztett.
A gazdákkal élete végéig kiterjedt baráti és segítőtársi kapcsolatokat ápolt. Amíg erejéből telt, minden olyan gyűlésen, ahol a mezőgazdaságban tevékenykedők érdekéről esett szó, részt vett, és ékes hozzászólásaival, javaslataival segítette haladásukat. Ezt a hihetetlen nagy erőt és szorgalmat az a belső elhivatottság is segítette, amellyel vallási elkötelezettségét, mint református gondnok, és presbiter is gyakorolta. Távozása nagy veszteségünk, de példás élete örökké mintául szolgál, és emlékét megőrizzük.
