Kék hírekElaltatta ismerősét a vásárhelyi nő

2016. május 19., csütörtök
 
Elaltatta ismerősét a vásárhelyi nő

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli nővel szemben, aki tavaly szeptember 15-én este 6 óra körüli időben a vádlott hódmezővásárhelyi lakásában,  ismeretlen bódító hatású szert kevert a sértett részére készített kávéba.

 

 

Képünk illusztráció

 

A szer hatására a kávé elfogyasztását követően a sértett legalább fél óra időtartamra elaludt, amelyet a vádlott kihasználva eltulajdonította a sértett nevére szóló bankkártyát, s mivel annak kódját korábban kifigyelte, egy közeli ATM-ből 59 ezer forintot vett fel készpénzben a sértett bankszámlájáról.

 

Az ügyészség a vádlottat rablás bűntettével, valamint jogosulatlanul megszerzett készpénzhelyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetet csalás bűntettével vádolja. Vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 
 
Forrás: Csongrád Megyei Ügyészség
 

Olvassa el ezt is!

A Miskolc ellen hazai pályán

A Miskolc ellen hazai pályán

Mivel a 13. hely sorsa a következő két meccsen dől el, és hogy ehhez közelebb lépjenek a Kosársulinak mindenképpen nagy előnyre kellene szert tennie.
Az év kiállítása Hódmezővásárhelyen

Az év kiállítása Hódmezővásárhelyen

Magyarország egyik legjelentősebb magánkollekciója, a Kovács Gábor Gyűjtemény több, mint száz remekművéből nyílik kiállítás május 22-én.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.