SportEgységben az erő

2013. október 28., hétfő
 
Egységben az erő

Minden szempontból megszenvedték a szezon legrangosabb eseményén, a Magyar Csapatbajnokság bronzérmét a  vásárhelyi Center Motorsport  motorosai.

 

 


 

A szezon legrangosabb eseményét, a Magyar Csapatbajnokságot október 27-én rendezték meg Nyársapáton, ahol a legjobb 12 együttes motorosai álltak rajthoz.

 Nagy Alex parádés motorozásával oroszlánrészt vállalt, hogy a KTM OKR csapata a dobogóra állhatott.

A remek napsütéses időben, több mint 1500 néző szurkolása mellett balszerencsésen indult a versenynap Alexék számára, hiszen a háromtagú csapat egyik erőssége Firtosvári Gábor már az edzésen súlyos balesetet szenvedett, korházba szállítást követően azonnal műteni kellett.

A két főre fogyatkozott team szinte reménytelen helyzetbe került, ráadásul Nagy Alex az első futam rajtja után bukásba keveredett és az utolsó helyről kellett megkísérelni a felzárkózást. A fantasztikus tempóban száguldó vásárhelyi fiú mint kés a vajban vágta át magát a mezőnyön, a futam végén az 5. helyen intették le, miközben csapattársa, a szegedi Rozgonyi Ákos is kitűnően helytállt, értékes bajnoki pontokat szerezve. A második futamban aztán Nagy Alex 3. és Rozgonyi 7. helyezése biztosította a megfogyatkozott együttes számára a csapatbajnoki bronzérmet.

A rangos címet – akár a múlt évben- a HTS Sopron Németh Kornél, Szőke Márk, Déczi Balázs összetételű együttese szerezte meg, a KTM Kecskemét gárdája lett az ezüstérmes.

 

Olvassa el ezt is!

Írott sorok - 21 éve hunyt el Szabó Éva

Írott sorok - 21 éve hunyt el Szabó Éva

Hódmezővásárhely szülötte, Szabó Éva a Magyar Rádió szerkesztő-riportere, dramaturgja, 2001. október 29-én, 69 éves korában autóbalesetben hunyt el.
Két vásárhelyi taekwondos a magyar válogatottban

Két vásárhelyi taekwondos a magyar válogatottban

A hétvégét Szerbiában tölti a magyar taekwondo válogatott a világranglista versenynek számító Galeb Trophy idei, hagyományos versenyén. Ezernél is többen lépnek szőnyegre.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...