GazdaságEgyelőre marad az akác és az akácméz

2014. május 17., szombat
 
Egyelőre marad az akác és az akácméz

Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be pénteken Szarvason.

 

 

 


A vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az akác és az akácméz hungarikummá nyilvánításában a bizottság május 16-án, pénteken egyhangú döntést hozott, valamennyien támogatták, hogy bekerüljön az egyedüli értékek közé, amit az utókornak is meg kell őriznie generációkon át.

 

A bizottság Szarvason ülésezett, Tessedik Sámuel lelkész, a felvilágosodás korának pedagógusa, gazdasági szakíró szülővárosában, aki sokat tett az akác meghonosításáért Magyarországon.

Orbán Viktor már Barrosóval is tárgyalt az akácügyről, mert meg akarják akadályozni, hogy az Európai Bizottság elrendelje az erdészetekben és a faiparban dolgozóknak, valamint a méhészeknek is munkát adó magyar akác visszaszorítását vagy kiirtását.

Egyes vélemények szerint igazából nincs is veszélyben az akác, ám az tény, hogy április 16-án megszavazta az Európai Parlament azt a javaslatot, ami szerint az unióból a nem őshonos állat- és növényfajokat kitiltják vagy visszaszorítják. De vajon melyek ezek? A részleteket – úgy tűnik – senki nem tudja.

A bizottság eredeti, korábbi javaslata szerint az ötven legveszélyesebb faj került volna fel a listára, viszont ezt úgy módosították, hogy most már nincsen felső határ. Sárvári János, a Magánerdő Gazdálkodó Egyesület vezetője szerint most kezdődik majd csak az igazi harc és lobbi, hogy milyen fajok kerüljenek fel arra a bizonyos feketelistára, és milyeneket vegyenek le arról. Egy biztos: korábban 2016 volt a bűvös dátum, eddig kellett volna a tagállamoknak összeállítaniuk az ötvenes listát, most nem lehet tudni a pontos határidőt sem.

Az uniós becslések szerint „ezek” a fajok évente 12 milliárd euró kárt okoznak. Az új irányelv megerősítené az ellenőrzést az EU külső határain, a tagállamoknak pedig akciótervet kell készíteniük, hogyan tervezik kezelni a területükön terjedő, nem őshonos fajokat. Érdekes viszont úgy beszélni fajokról, hogy valójában itthon nem igazán tudják a szakemberek, hogy kiknek és mitől kellene félniük. A méhészeknek? Az akácosoknak? A krumplibogaraknak?

Az Európai Bizottság a döntését azzal indokolta, hogy az ominózus fajok tehetnek arról, hogy Európában csökken a biodiverzitás, vagyis a sokféleség, és egyes fajok kihalnak. Mint mondják, az ilyen növények és állatok gyakran hurcolnak be betegségeket vagy okoznak valamilyen egészségi problémát, például asztmát, ekcémát vagy allergiát, károsítják az infrastruktúrát és a különböző létesítményeket, akadályozzák az erdőgazdálkodást, és a mezőgazdaságban is károkat okoznak.

Sokáig az akác állt a figyelem középpontjában, és könnyen lehet, hogy végül nem ússza meg. Az EU korlátozása ellen többször fellépett a magyar agrárdiplomácia: többek szerint az uniós törekvések elfogadhatatlanok, mert a magyar tájhoz évszázadok óta hozzátartozó akácfák tiltására, kiirtására irányulnak – ráadásul akácmézben kimondottan nagyhatalomnak számítunk.

Többek között ennek érdekében is vette fel most a Hungarikum Bizottság az akácot és az akácmézet a hungarikumok egyre bővülő listájára.

 

Olvassa el ezt is!

Hogy ilyen többé soha ne legyen!

Hogy ilyen többé soha ne legyen!

Elmerengő idős emberek, a látványon elgondolkodó középkorúak, megrendült fiatalok. Megnyílt a Rákosi-korszak börtöneit bemutató kiállítás. Sok képpel!
Pakoljunk és költözzünk!

Pakoljunk és költözzünk!

A felhasználók június 30-ig nosztalgiázhatnak az iWiW-en, mert utána megszűnik. Aki akarja kimentheti az összes adatát egy kattintással.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.