BulvárEgy vásárhelyi vendéglő is díjazott lett

2016. november 18., péntek
 

Kaposvár és Tihany kapta idén a Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítő verseny fődíját, így a somogyi megyeszékhely és a Veszprém megyei község képviselheti Magyarországot az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (Entente Florale Europe) - tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-t pénteken.

 

 

 

 

Az idei verseny kiemelt témája azon éttermek keresése volt, ahol nagy figyelmet szentelnek a gondozott környezetre, a virágosításra. Ennek mentén Rozmaring-díjat kapott a tahitótfalui Bodor Major, az encsi Anyukám mondta, a Bőszénfai Szarvasfarm Vadétterme, a sümegi Terazza Bistro, a tiszafüredi Öreg Halász Étterem, a paloznaki Sáfránkert Étterem, a nagykanizsai Szőlőskert Étterem, a szolnoki Galéria Étterem és a hódmezővásárhelyi Bandula Kisvendéglő.

 

Egyébként 2013-ban a Virágos Magyarországért elnevezésű környezetszépítő verseny ’Acélvirág-díját’ Hódmezővásárhely kapta, vagyis a város két pontja nyerte el az ítészek tetszését, az egyik a Tóalj utca, valamint a Zrínyi utca, Kossuth tér és Nyizsnyai Gusztáv utca közötti szakasza.”

 

A turisztikai ügynökség utalt rá, hogy a magyar verseny kapcsolódik a több mint három évtizedes múltra visszatekintő Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez. Rámutattak, hogy az Entente Florale Europe több mint verseny: az európai összetartozás jegyében folytatott kampány a közös európai környezeti, kulturális értékek megóvásáért, az élhetőbb környezet megteremtéséért.
Hozzátették, a program 12 ország mintegy 25 ezer települése között teremt kapcsolatot és több mint 50 millió embert mozgósít. Az európai versenyen a magyarországi indulók eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további 10 települést pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb tervek a 10 milliárdból

Újabb tervek a 10 milliárdból

Vásárhelyre újabb milliárdok érkeznek. Hamarosan újabb négy  terv megvalósítása kerül napirendre a rendelkezésre álló 10 milliárdból.
Jelentős fejlesztés előtt áll a laktanya

Jelentős fejlesztés előtt áll a laktanya

Aláírt határozat szerint két év alatt több mint két és fél milliárd forintot fordít a kormány a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya fejlesztésére.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.