Kultúra, oktatásEgy vásárhelyi csizmadia a Nagy Háborúban

2014. október 21., kedd
 
Egy vásárhelyi csizmadia a Nagy Háborúban

Katonanapló, trópusi sisak, néhány korabeli fotó az első világégésről, egy százéves szerencsehozó lóhere, valamint az orosz fogság megpróbáltatásainak naplója alkotja azt a világháborús gyűjteményt, melyet dr. Szabó Lajos tanár és családja adományozott tavaly a Tornyai János Múzeumnak.

 

 

 

 

Az egykori csizmadia fogságnaplójából és hagyatékából október 22-én, szerdán 16 órakor a Nagy Háború kitörésének centenáriumához kapcsolódó kamaratárlat nyílik a hódmezővásárhelyi múzeum előcsarnokában.

 

Szabó Lajos 1891-ben született Hódmezővásárhelyen, és a város csizmadia mestereinél sajátította el későbbi mesterségét inasként, majd segédként. A megszerzett tudását Szegeden gyarapította, de gyakorlatot szerzett aradi, makói, battonyai és mezőkovácsházi iparosoknál is. Tényleges katonai szolgálatát 1912 nyarán kezdte meg Szegeden a 46. császári és királyi gyalogezred I. zászlóaljában, aalakulatával részt vett az I. Balkáni Háború miatt elrendelt mozgósításban.

 

1914-ben már éppen leszerelés előtt állt, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, s kitört a Nagy Háború. Az ezred Szegeden állomásozó egységeit először rövid időre a déli határszélre, majd a keleti frontra, Galíciába vezényelték. Szabó Lajos augusztus 30-án Rohatynnál esett orosz fogságba. 1914 végétől 1915 nyaráig különböző csizmadia műhelyekben dolgozott Novo-Nyikolajevszk városában. 1916 tavaszától a mai Murmanszk környékén folyó építkezéseken vett részt, majd Petrozavodsk, Uglich és Novgorod érintésével '16 nyarán került Borovichibe. Itt egy fafeldolgozó üzem tulajdonosának szüksége volt csizmadiára, aki „Lajus”-t magához vette és házában kialakított egy kis műhelyet, ahol Szabó Lajos a család megbecsülése közepette dolgozott két éven át.

 

1918. augusztus 9-én, a zűrzavaros oroszországi állapotok idején indult haza. Búcsúajándékul kapta a Malisev családtól a kiállításban is látható sakk-készletet és egy ezüst zsebórát, melyet büszkén hordott élete végéig. Szabó Lajos mindig jó érzéssel és derűsen gondolt vissza fogságának színhelyére, az orosz emberekre, a szláv lelkületre. Gyermekeinek tréfálkozva mesélt ezekről az időkről, amikor kijelentette: „Benneteket Szibériából, a muszkák földjéről hoztalak egy fáról...!” - olvasható a Bernátsky Ferenc helytörténész által rendezett kiállítás tablóján. Szabó Lajos röviddel Hódmezővásárhelyre történő hazaérkezése után önálló csizmadia műhelyt nyitott és ötven évig gyakorolta az ipart, amit 1968-ban adott vissza, utána már csak kisebb javításokat, foltozásokat végzett 1974-ben bekövetkezett haláláig.

 

A Tornyai-múzeumban december végéig látható tárlatot október 22-én, szerdán 16 órakor Farkas Ferenc tanár nyitja meg. A megnyitón részt vesz dr. Szabó Lajos tanár, a csizmadia mester 91 éves fia is, aki a második világháborút követően tapasztalta meg az "orosz vendégszeretetet".

 

Olvassa el ezt is!

Nemzeti Emlékezet Hete Vásárhelyen

Nemzeti Emlékezet Hete Vásárhelyen

Az ötvenhatos forradalom emlékezetének szentelt két hétben rendhagyó tanórákon, tárlatvezetéseken, vetélkedőkön és előadásokon idézik meg azt az időszakot.
Ló és lovas összhangja a siker kulcsa

Ló és lovas összhangja a siker kulcsa

Elkészült a Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesülete idei szezonjának mérlege. Az értékelésből jól látható, hogy lovasaik mozgalmas időszakot zárnak. Képekkel!
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
Újabb fejlemények kastély ügyben

Újabb fejlemények kastély ügyben

A működtetést a szabadkígyósi és a békéscsabai önkormányzatokkal közösen valósítanák meg; megírták Lázár János építési és közlekedési miniszternek.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.