BulvárEgy találkozás megható pillanatai

2014. szeptember 7., vasárnap
 
Egy találkozás megható pillanatai

"Látni az arckifejezését, minden kincset megért!” 1300 fontot, félmillió forintot fizettek szülei, hogy tizenegy éves kislányuknak visszaszerezzék a boldogságát. Videón a találkozás pillanatai!

 

 

 

 

 

A tizenegy éves Alyssa azóta volt bánatos, hogy szüleivel visszatért Dubaiból az angliai Hampshire-ba. Darren Smith és családja évekig élt az arab országban. A kis Alyssának két évig volt ott egy Holly nevű kutyája. Amikor az édesapjának megszűnt az állása, hazaköltöztek. Annak rendje és módja szerint megkérték a kutya beutaztatásához az engedélyt, azonban hathónapos karantén várt volna Hollyra. Alyssa szíve majdnem megszakadt, amikor kiderült, hogy a kutyának maradnia kell. Örökbe adták egy családnak, de hiába győzködték a kislányt, hogy a kutyus jó helyen van, hiánya tartósan szomorúvá tette Alyssát.

 

Hazatérésük után már két hónapja abban a hitben voltak, hogy jó sorsa van a kutyusnak, amikor az apa meglátta a fotóját egy dubai menhelyi honlapon. Az utcáról felszedett igen rossz állapotban lévő Holly gazdáját keresték. Ezt már Alyssa apja sem hagyta annyiban és minden követ megmozgatott, hogy négylábú barátja visszakerüljön a lányához. A dubai hatóságok is készségesnek bizonyultak és elszállítatták a kutyát Angliába. Igaz költséges, mintegy félmillió forintnyi összegbe került az utazás, de a kislány öröme leírhatatlan volt. A tizenegy éves diáklány nem tudta hogy aki egy nap becsöngetett hozzájuk, két évig elválaszthatatlan társát hozta el neki.

 

A találkozást videóra vették, a képek csodálatos pillanatokat örökítettek meg. "Nem azt néztük, hogy milyen sokba került áthozatni Hollyt.  Látni Alyssa arckifejezését, minden kincset megért,” mondta az újságíróknak a kislány papája Darren Smith.

 
 
Forrás: mailonline
 

Olvassa el ezt is!

Kisiskolások beikszelve

Kisiskolások beikszelve

Véget ért a kisiskolásoknak szánt írószerajándék átadási roadshow. Az egyes iskolákat párban keresték fel a választáson induló Fideszes képviselőjelöltek.
Sportol a nemzet -  Vásárhelyi nyitány

Sportol a nemzet - Vásárhelyi nyitány

Egy sportmozgalom, mely szeretné az emberek mindennapi életébe becsempészni a rendszeres sportolást, minimális anyagi ráfordítás mellett.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.