SportEgy sikeres szezon végén

2019. augusztus 17., szombat
 
Egy sikeres szezon végén

Hosszú és tartalmas szezon van a NICS-HSÚVC mögött, és még mindig nincs vége. Ismét az ország legjobbjai között zárt az egyesület.

 

 

 

 

 


 

Ami a márciustól júliusig tartó országos bajnokságok (felnőtt, ifjúsági, serdülő, gyermek, cápa, delfin, hosszútávú medencés, illetve nyílt vízi) összesített pontversenyét illeti, a klub 1418 ponttal a rangsor előkelő, 12. helyén, egyben a Győr, a Szeged és az Eger mögött a 4. legjobb vidékiként (és 2. Csongrád megyeiként) zárt. Ha kizárólag a szigorúan vett medencés számokat nézzük, úgy a tavalyi 9. pozícióhoz képest egyet rontott a klub, és holtversenyben a 10. az országban.

 

Mindez Kenéz László elnök szerint “szép eredmény, főleg az anyagi lehetőségek tükrében, és azt vizsgálva, hogy kis klubként ismét a fővárosi nagyágyúk közvetlen közelében végeztünk”.

Az ifjúsági, valamint a delfin korosztály pontversenyében is az első tízben zártak a versenyzők, és összesen hét országos bajnoki cím (Földesi Balázs háromszor, Szilágyi Csaba kétszer, Szőke Zita egyszer diadalmaskodott, és a kaposvári 4×100-as lány ifi vegyesváltó (Forján Anna, Zaka Maja, Batta Orsolya, Szőke Zita) is nyert) jött össze, a további érmes, valamint pontszerző helyekről nem beszélve.

 

Nyár végéig ráadásul még egy világesemény vár a junior Eb-t követően Szőke Zitára, aki az augusztus 20. és 25. között a Duna Arénában rendezendő ifjúsági világbajnokságon három egyéni és öt váltószámban képviseli a NICS-HSÚVC-t. Felkészüléséről és programjáról Bán Sándor vezetőedző beszélt.

“A NICS-HSÚVC a rendkívül szerény és szorgalmas ifjú versenyzőnőjének, Szőke Zitának felkészülése a jövő heti ifi világbajnokságra befejeződött. Szerencsére betegség nélkül tudta végigedzeni az utolsó heteket is, így nyugodt lelkiismerettel léphet a rajtkőre a Duna Arénában. Egyéniben 50 és 100 gyorson, valamint 50 pillangón képviselheti hazánkat, városunkat a világ színe előtt, de ezeken kívül még öt váltóban vár rá nagyon nehéz feladat. A rendkívül erős mezőnyben azzal a tudattal állhat a küzdelmek elé, hogy minden tőle telhetőt megtett a tőle elvárható legjobb szereplésért, és büszke arra, hogy a világ legjobbjai között képviselheti a legklasszikusabb számokban hazánkat! Augusztus 20-án, a nyitónapon, a 4×200-as női gyorsváltóban mutatkozik be, majd 21-én 100 női gyorson és a 4×100-as mix vegyesváltóban. Augusztus 22-én 50 női pillangón és a 4×100-as mix gyorsváltóban fog várhatóan úszni. 23-án pihenőnapja lesz, majd 24-én, szombaton 50 női gyors és a 4×100-as női gyorsváltó vár rá. Az utolsó versenynapon, 25-én a 4×100-as női vegyesváltóval fogja zárni a sűrű programját.”

 

Ami a július eleji, hivatalos bejelentés és bejegyzés értelmében már jogilag is a névadó szponzor, a NICS nevét viselő egyesület életét érinti, Korcsik Levente a szervátültetettek világbajnokságán vesz részt az angliai Newcastle-ben, míg a szeniorok szintén sikeres hónapokat tudhatnak maguk mögött, legutóbb nyár közepén, a gyulai nyílt pályás ob-n a korosztályában egyeduralkodónak számító Nagy Enikő és Bogár Tibor is győzött, de a többi szenior is rendszeresen előkelő helyezésekkel méretteti meg magát a különböző viadalokon.

 

Augusztus 30-án, pénteken 17 órakor a hódmezővásárhelyi Hordó Pizzériában hivatalosan is lezárul az idény, egyben ezzel párhuzamosan megkezdődik az új. Szeptembertől változások lépnek életbe mind az edzők, mind a csoportok összetételét, mind a versenyzői garnitúra tekintetében, többen elhagyják az egyesületet és új érkezők is lesznek.

 

 
 
Forrás: Nagy Benjámin - NICS-HSÚVC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kábítószerfogás Vásárhelyen

Kábítószerfogás Vásárhelyen

Egy belvárosi lakásban tartottak kutatást. A rendőrök a 27 éves férfit és nőt előállították, előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Ötnapos ünnepi programsorozat

Ötnapos ünnepi programsorozat

Öt nap, két színpad, tucatnyi program, Quimby koncert, Gasztroudvar, borverseny és még sokminden más. Részletes program.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...