KözéletEgy remek év mérlege

2014. január 12., vasárnap
 
Egy remek év mérlege

Látogatószámot tekintve, a Vadaspark történetének második legjobb évét zárta, de számos rekord fűződik az évhez. Köztük az egyik legfontosabb mutató az, hogy a 2012. óta nonprofit kft-ként működő állatkert évről évre növelni tudta a bevételeit, vonta meg a gyorsmérleget a Vadaspark vezetése.

 

 

 

Pedig a tavasz nem indult szerencsésen. A márciusi havazás, az esős és hideg időben jóval kevesebben keresték fel a Vadasparkot, mint az előző év tavaszán. Hiába nyitották meg a régen várt fejlesztést, a borjúfókák bemutatóját márciusban, keveseket csábított látogatásra a kedvezőtlen időjárás, és ezen még a színesebb program, szélesebb rendezvényi kínálat sem tudott változtatni. Azonban, ahogy az idő javulni kezdett, az érdeklődés is rohamosan nőtt.

 

Hasonlót figyelhettünk meg mi is, mert a Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségének kedvezményes belépőjét is csak április közepétől kezdődően vették igénybe a vásárhelyi óvodák és iskolák, ami aztán tartott egészen a nyári szünetig.

A Vadaspark vezetősége szerint akármilyen forró volt a nyár, a látogatószám nőtt, sőt, az adatok alapján elmondhatják, hogy soha még annyian nem keresték fel a Vadasparkot nyáron, mint 2013-ban.

Az őszi időjárás kifejezetten kellemes volt, ami hasonló csúcsot eredményezett. Mindennek köszönhetően az éves látogatószámunk 2013-ban 185.476 fő lett. A bevételeik jelentősen nőttek, gazdaságilag a Vadaspark történetének legsikeresebb évét zárták


Természetesen a nagyközönséget kevésbé a gazdasági mutatók, inkább az állatgyűjtemény változásai érdeklik. A múlt évhez számos olyan ritkaság érkezése és születése köthető, amely még egyedülállóbbá teszi a Vadasparkot. Az év „nagy dobása” a borjúfókák bemutatása volt az állatkert központi részén felépült medencében. Az állatok tréningezését szinte azonnal elkezdték, a látogatóik is tanúi lehettek, hogyan haladnak az tanításukkal. Ennek révén idén márciustól a Zoo Típusú Találkozások állatbemutató programja egy borjúfóka-show-val is bővül. Azonban számos más állat is érkezett, a teljesség igénye nélkül felsorolva: gyönyörű fácánfajok; egy pár vörös panda; dzseláda páviánok és szirti borzok társultak a ritka keselyűfajok mellé a nyáron felépült etiópiai-magasföld bemutatóban; a világ legokosabb madarai, az új-zélandi keák; ritka orrszarvú leguánok és krokodiltejuk; a még ritkább valódi vámpírok, a rőt vérszopó denevérek.

Tavaly is nagyon nagy volt a szaporulat a Vadasparkban, közülük a legnagyobb zoológiai szenzációnak a tompaorrú krokodilok kikelése, a fekete bőgőmajom, az Alaotra-tavi bambuszmaki, valamint (képünkön) a sörényes hangyász kölyök születése számított. A karmosmajmok, az arák, az emuk, a Bennett-kenguruk és csupasz turkálók szintén nagyszámú újszülöttel, illetve kikelt fiókával gazdagították a gyűjteményt.



Az eredményes és izgalmas 2013-as év minden bizonnyal folytatódik, hiszen az idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Szegedi Vadaspark, és ehhez kapcsolódóan számos újdonságot és programot terveznek. Ezeken pedig a Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségén keresztül továbbra is 20 százalék kedvezményes belépővel lehet részt venni.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Vadasparkba a Vásárhelyi Hírekkel

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Felújítják a vásárhelyi mentőállomást

Felújítják a vásárhelyi mentőállomást

A vásárhelyiek jól hallják, hogy nem a megszokott helyről indulva szirénáznak a mentők. Január 6-dika óta ideiglenesen kiköltöztek a Zrínyi utcai épületből.
Legyen nyitott a tanulásra!

Legyen nyitott a tanulásra!

Angol, német, számítástechnikai, napi pénzügyi és egyéb ingyenes képzésekre várják a jelentkezőket a hódmezővásárhelyi Nyitott Tanulási Központban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.