Kultúra, oktatásEgy régi vásárhelyi mesterség reneszánsza

2014. március 23., vasárnap
 
Egy régi vásárhelyi mesterség reneszánsza

A hódmezővásárhelyi Német László Városi Könyvtárban április 1-én ritkaságszámba menő kiállítás nyílik. Sándor Istvánné rececsipke készítő már-már elfeledett, ősi eredetű kézműves technikával készült munkái láthatók majd.

 

 

 

A Halasi Csipkefesztivál évenkénti résztvevője, aki 2012-ben Budapesten a Magyar Kézműves Alapítvány kiállításán megyei elismerő oklevelet kapott, szülővárosában először mutatja be kézimunkáit.

 

A Vásárhelyen necc-ként ismert, többnyire fehér, leheletfinom függönyök, terítők a halászhálók mintájára csomózott, rámára feszített háló hímzésével készülnek. Ez a reneszánsz kori kézműves technika a 19-20. században másodvirágzását élte és Vásárhelyen olyan elterjedt volt, hogy országszerte sokfelé szállították. A Hódmezővásárhelyi Háziipari Szövetkezetben volt a "hattyúdala" - a népi demokráciában ugyanis a nagy múltú egyházi alkalmazás és a polgári jellegű minták miatt nem került a támogatott kézimunkák közé. A hatvanas évektől kezdve szinte mindenki elfeledte, legfeljebb más csipkével kombinálva alkalmazzák.

A Vásárhelyi Hírekben tavaly szeptemberben megírtuk, a vásárhelyi Németh László Városi Könyvtár Sándor Istvánné és barátai kezdeményezésének élére állt és meghirdette egy rececsipke gyűjtemény létrehozását.

Soós Csilla a könyvtár igazgatója kérdésünkre elmondta, a felhívás továbbra is él, tehát szívesen veszik, ha a vásárhelyi lakosok megőrzésre behozzák otthoni rececsipkéiket.

 

Az április elsején 18 órakor nyíló bemutató célja, hogy felhívják a figyelmet a város már kiveszőben levő nevezetes kézműves technikájára, ami korábban a város egyik nevezetessége volt.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Még egy vásárhelyikum?

 

Olvassa el ezt is!

Taxirablás késsel Vásárhelyen

Taxirablás késsel Vásárhelyen

Az ellopott taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért a járőrök testi kényszert alkalmaztak, de még ezután is szökni akart. Képekkel!
A hazai mezőgazdaság legjava

A hazai mezőgazdaság legjava

Egy hónap múlva nyitja kapuit a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozója. 2014-ben a huszonegyedik alkalommal.
A régésztechnikusok munkáját bemutató kiállítás nyílt

A régésztechnikusok munkáját bemutató kiállítás nyílt

Terepen! címmel a feltárásokon dolgozó régésztechnikusok és önkéntesek munkáját bemutató kiállítás nyílt a Tornyai János Múzeumban.
Az agrárium ünnepe

Az agrárium ünnepe

Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Elítélték a vásárhelyi szurkálót
Elítélték a vásárhelyi szurkálót Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 
Útrekonstrukció Vásárhelyen
Útrekonstrukció Vásárhelyen Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.