Kultúra, oktatásEgy művésztelep nem falakból, hanem a művészek közösségéből válik lényegessé

2019. május 24., péntek
 

Nemcsak a vásárhelyi, hanem az országos képzőművészetben is fontos szerepet tölt be az az öt Munkácsy-díjas művész, akiknek a munkáit a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. állította ki a fenntartása alatt álló Hódmezővásárhelyi Művésztelepen május 24. és június 25. között. 

 

 

Fotók: MANK

 

 

 

A Hódmezővásárhely Munkácsy-díjasai című kiállítás megnyitóján Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója mondott köszöntő beszédet, majd a kiállítást Dr. Nagy Imre művészettörténész nyitotta meg. A kiállításon Szalay Ferenc, Hézső Ferenc, Németh József, Kéri László festőművészek és Kotormán Norbert szobrászművész munkái tekinthetők meg.

 

„Különösen szerencsés intézmény a MANK, a hat alkotóház mellett ugyanis két művésztelep üzemeltetésében is részt vállalhat” – mondta el Tardy-Molnár Anna ügyvezető. Hozzátette egy művésztelep nem falakból, hanem a művészek közösségéből válik lényegessé, és az ott elvégzett munka a közösségtől válik izgalmassá. „A vásárhelyi művészetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van” – fogalmazta meg a kiállító művészek névsorát végignézve Dr. Nagy Imre művészettörténész megnyitó beszédében.

 

A kiállító művészek mind kötődnek az alföldi városhoz, miközben az országos művészeti élet jelentős alkotóiként tartjuk számon őket, amit jól jelez, hogy a Munkácsy-díjjal éppen idén kitüntetett és az egyébként a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen jelenleg is dolgozó Kotormán Norbert kivételével mindannyian elnyerték már a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet – mondta el Dr. Nagy Imre. A művészről kifejtette: izgalmas formai és tartalmi kérdéseket felvető új szemlélet jellemzi a leginkább kővel és fával dolgozó, vásárhelyi születésűként a helyi művészeti hagyományokat megújítva meghaladó Kotormán Norbertet, miközben az utóbbi évek Vásárhelyi Őszi Tárlatain rendkívül izgalmas, filozófiai problémákat felvető plasztikákat mutatott be.

 

Szalay Ferenc bár nem itt született, de lelkületében igazi vásárhelyiként kezdte el az alföldi tájakat és embereket festeni, és a kor szocialista-realista irányzatával szemben a reneszánsz formanyelvének hatása alatt hozta létre bensőséges, lírikus festői képi világát.

 

Németh József Somogyból érkezett az alföldi városba, majd korán, az ’50-es évek második felében találta meg saját festői hangját, melynek kialakításában nagy hatással volt rá az alföldi festészet klasszikusa, Nagy István és a helyi művészként is emlegetett Kohán György.

 

Hézső Ferenc volt az első vásárhelyi születésű a Munkácsy-díjasok sorában. Érdekes, hogy miközben a vásárhelyi művészeti közegben nő fel, érett festőként éppen annak a megújításán fáradozik. Az alföldi festészeti stílusirányzatot igyekszik újrafogalmazni, bár igaz, hogy a ’80-as évek második felétől művészetében ismét visszatérnek a hagyományos vásárhelyi képtémák és motívumok.

 

Kéri László 1984-ben telepedett le Hódmezővásárhelyen, akinek festői stílusára a spanyol Velázquez és Goya izgalmas kompozíciói, valamint az angol Bacon figurális festői megoldásai voltak nagy hatással, hogy vegyítse mindezt sajátos, néha a groteszk és az irónia látószögén keresztül megfogalmazott kortárs műveiben.

 

A kiállítás június 25-ig tekinthető meg előzetes egyeztetést követően.

 

 
 
VH-MANK
 

Olvassa el ezt is!

NATO nap Hódmezővásárhelyen

NATO nap Hódmezővásárhelyen

Közel ezerötszáz látogatót fogadott május 23-án a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya. Esküt tettek a hathetes alapkiképzésre bevonult katonák is. Képekkel.
Elismerő oklevelet kapott a Klímanócskák megálmodója

Elismerő oklevelet kapott a Klímanócskák megálmodója

Brüsszelben, az Európai Hulladékcsökkentési Díj átadóján elismerő oklevélben részesült a hódmezővásárhelyi Klímanócskák program megalkotója, Bozókiné Szabó Ildikó.
Pünkösdölő a Tájházban

Pünkösdölő a Tájházban

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
Sárgulás a tradíciók jegyében

Sárgulás a tradíciók jegyében

Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.