Kultúra, oktatásEgy korszerűen klasszicizáló művész

2015. március 23., hétfő
 
Egy korszerűen klasszicizáló művész

A fény módosulatai címmel nyílik egyéni kiállítása Kondor Attila festőművésznek március 26-án 17 órakor a Tornyai János Múzeumban. A tárlatot Schneller János művészettörténész nyitja meg.

 

 

 

A Műértő című lapban megfogalmazottak szerint. Kondor Attila festészete új színeket hozott a magyar képzőművészeti életbe, a kezdetekkor csak korai, Sensariás időszakának vállalt előképeivel, majd az egyre nyíltabban a jel - jelentés világát érintő, radikálisan átformálódó tájképeivel. Ezeknek a korai munkáknak a tükrében, egy formátumos, fejlődésében egyre érettebb, korszerűen klasszicizáló művész karakteres alakja rajzolódik ki, aki a mesterségének technikai ismeretét épp úgy birtokba vette, mint a számára választott filozófikus út eszmetörténeti háttéranyagait.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlatokon rendszeresen kiállító és díjazott alkotó az alábbiak összegezte május első hétvégéjéig látogatható kiállításának témáját: "A festészet gyakorlása lehetőséget adhat arra, hogy fokozatosan kiszabaduljunk a mindennapi idő fogságából a lényegi kérdések mindennapos szem előtt tartásával. A festmény maga mozdulatlan, egy pillantással rögtön befogadható, ugyanakkor hosszú ideig készül és a befogadás folyamata is korlátlan ideig tarthat – bármikor visszatérhetünk hozzá. A tudat a képben időzve a múltba feledkezés és a jövőtervezés passzív ösztöne által mozgatott anyagi aktivitás helyett belsőleg válik aktívvá. Ezért munkámban annyiban érdekel egy adott tárgy, amennyiben a formák ritmus-arányai a tekintet mozgását képesek egy nyugvópontra juttatni. Az így fölébresztett összpontosított gondolkodás előkészít a tárgyi és az eseti valóság meghaladására."

 

Olvassa el ezt is!

A báró és a műlovarnő szerelme

A báró és a műlovarnő szerelme

Európa egyik legrégebbi cirkuszdinasztiája az Eötvös Cirkusz április 6-7-8-án ismét Vásárhelyen vendégszerepel.

Szervezett ovifoci

Szervezett ovifoci

Nyolc hódmezővásárhelyi óvoda is bekapcsolódott a Bozsik-programba. Az utánpótlás-nevelést a legkisebbeknél is elkezdik.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.