BulvárEgy hír nemcsak a horgászoknak

2017. január 1., vasárnap
 
Egy hír nemcsak a horgászoknak

Vajon a vásárhelyi horgászok mire szavaztak volna? Igaz, most már késő, mert többezren választották 2017-re a magyar halfauna óriását. 

 

 

 

 

 

A Magyar Haltani Társaság közleménye szerint a haltani társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson több mint ötezren voksoltak.

A korábbi évekhez hasonlóan most is három "őshonos jelölt" közül lehetett választani. A harcsa a szavazatok csaknem felével (48 százalék) nyerte meg a versenyt. A paduc 37 százalékkal a második lett, a halványfoltú küllő a szavazatok 16 százalékát szerezte meg. Így a harcsa lett az év hala 2017-ben.

 

Mióta a vizák eltűntek a vizekből, Magyarország legnagyobb hala a harcsa (Silurus glanis Linnaeus, 1758), amely szálkamentes, ízletes húsa miatt az ország egyik legkedveltebb étkezési hala is. Népszerű, a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. A harcsa hosszú életű, és folyamatosan növekszik. Bár másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak, napjainkban már a 100 kilogramm fölötti példány is ritkaság. Különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein, a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot, az apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát.

A faj mesterséges szaporítási módszere igazi hungarikum, amit napjainkra más országok is átvettek. Az üzembiztos technológia lehetővé teszi a tógazdasági és a medencés áruharcsa-termeléshez szükséges ivadék előállítását. Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, amiből a jelenleginél lényegesen nagyobb mennyiség is helyet találhatna a háztartásokban és a vendéglátóiparban. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy nagy durranás Karácsonyra

Egy nagy durranás Karácsonyra

Meg lehetett lepni a nagyit egy különlegességgel! Egy  szuper karácsonyi emlékkel az éjjeliszekrényre! Képekkel!
Egy kis emelés itt-ott

Egy kis emelés itt-ott

A vásárhelyiek idén sem ússzák meg áremelések nélkül. Közel négy éve stagnáltak a közétkeztetési árak, így aztán itt az ideje a változásnak.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.