SportEgy elfogadható vereség

2014. január 21., kedd
 
Egy elfogadható vereség

A bajnoki tabella élén (mindössze egy vereséggel) álló, ’A’ csoportban is játszó fiatalok sorát felvonultató Kecskemét otthonában nem sok jóra számíthatott a Kosársuli.

 

 

A képen Varga Dániel (Fotó: Berei Béla)

 

 

A Kaposvárhoz igazoló Drahos Gábor hiányát igencsak megérezte a csapat, amelyből hiányzott Nyilas is. Hiányzott a szerb center Marinkovic, ő viszont most már véglegesen, mivel csütörtökön este hazaküldték a kezelhetetlen ifjút. A jelenlegi csapattól ez a tízpontos vereség elfogadható.

Már az első negyedben sikerült Cziberééknek elveszíteni a meccset, ugyanis hiába nyerték meg a következő 30 percet, tíz pont alatt nem sokszor álltak. A hazaiak sima betörésekből sorra dobták a ziccereket, míg a Kosársuli igencsak szenvedett támadásban. A második tízperc elején sikerült kihasználni a vásárhelyi centerek magassági és tudásbeli fölényét (28-21), de elég volt két eladott labda - és máris visszaállt a 11 pont hátrány. A zónavédekezés segített ugyan, de támadásban csak Vas talált magára, akinek szép tempóival tartotta magát az EnterHód.

 

A nagyszünet után volt egy kis halvány remény, két percig nem dobott kosarat a hazai csapat (39-33). A következő három perc rémálom volt. Az időkérések, cserék, védekezés-váltások ellenére nem sikerült kosarat dobnia Grudáéknak, míg a Kecskemét összekapart tízet. Innentől kezdve csak futott az eredmény után a Kosársuli, de hiába. Varga és Gruda eredményesek voltak ugyan támadásban, de a hazaiak is sorra dobták a kosarakat. Az utolsó negyedben Varga és Szilágyi nagyon aktívak voltak ugyan, de csak 7 pontra sikerült felzárkózni. A vége azután 10 lett. 

 

A meccsnek két pozitívuma volt: fegyelmezett játékukkal eredményesek voltak a centerek, és a 17 éves Horgos Tamás személyében újoncot avatott a csapat.

 

 Mercedes Benz KA Kecskemét - EnterHód Vásárhelyi KS 78-68 (23-11, 16-18, 20-19, 19-20)

 

NB I/B-s férfi mérkőzés, Kecskemét, 50 néző

vezette: Gelencsér, Maár, Domokos

 

Kosársuli: Vejinovic 2, Czibere 10/6, Vas 14/3, VARGA 15, Gruda 8,

csere- Kukla 6, Rostás I. 1, Mócsai 4, Szilágyi 8, Horgos T.

edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

   

dr. Elek András edző: "Sok volt az eladott labdánk, gyengén dobtunk, és nem tudtuk kellően kihasználni centereinket. A Kecskemét ’A’ csoportos játékosai jobban védekeztek és kevesebbet hibáztak."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

Lázár Roadshow

Lázár Roadshow

A Hódmezővásárhelyen tartott fórum egy nappal később, néhány órás eltéréssel két településen, Ambrózfalván és Csanádalbertiben folytatódott.
Hódmezővásárhely is kiemelt gazdasági övezetbe tartozhat

Hódmezővásárhely is kiemelt gazdasági övezetbe tartozhat

A tervek szerint februárban elindulhat a szegedi lézerközpont építése. A további tudományos központ 60 milliárdos beruházást és több ezer munkahelyet jelenthet.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...