GazdaságHódmezővásárhely is kiemelt gazdasági övezetbe tartozhat

2014. január 17., péntek
 
Hódmezővásárhely is kiemelt gazdasági övezetbe tartozhat

A tervek szerint februárban elindulhat a szegedi lézerközpont építése – jelentette be B. Nagy László (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Európai Unió tudományos nagyberuházásért felelős kormánybiztos január 17-én a Tisza-parti városban.

 

 

 

A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás eredményét hamarosan kihirdethetik, februárban elhelyezhetik a kutatóközpont alapkövét, s ekkor el is indulhat az építkezés – mondta a politikus a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján.

A kutatóközpont az elmúlt száz év legnagyobb tudományos és gazdasági fejlesztése Szegeden, amely révén a város a régió tudományos-innovációs centrumává válhat – hangsúlyozta a honatya.

 

A tudományos nagyberuházás mintegy 60 milliárd forintos költségeinek 80 százalékát az EU támogatása fedezi. Az építés első üteme és a technológiai fejlesztések egy része 2015-re elkészül, 2016-ban pedig elkezdődhetnek a kutatások. A teljes beruházás tervezett befejezése pedig 2017-re várható – tudatta B. Nagy László.

A kutatóközpont az M5-ös és az M43-as autópálya csomópontja közelében, egy egykori szovjet laktanya 100 hektáros területéből 13 hektáron valósul meg. Mintegy 70 hektáron pedig a kutatási eredményeket hasznosító nagy hozzáadott értéket előállító cégek számára alakítanak ki tudományos parkot – mondta a kormánybiztos. Hozzátéve: ezt a fejlesztést a kutatóközponthoz hasonlóan kiemelt projektté nyilvánította a kormány.

B. Nagy László, hasonló német és francia példákat említve, kifejtette: a tudományos park 30-40 százalékos föltöltése a kutatóközpont befektetésének nagyságával azonos, 60 milliárd forint körüli beruházást jelent, középtávon több ezer munkahelyet teremtve.

A politikus közölte, a szegedi, a hódmezővásárhelyi és a Csongrád megyei önkormányzat, a megyei kormányhivatal, valamint a Szegedi Tudományegyetem kezdeményezte a kormánynál, hogy a térséget nyilvánítsák kiemelt gazdasági övezetté.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Nagy Bandó András képviselőjelölt lesz Hódmezővásárhelyen

Nagy Bandó András képviselőjelölt lesz Hódmezővásárhelyen

Azt írja, párton kívüli jelöltként méretteti meg magát és nem az LMP támogatásával indul, hanem ellenkezőleg: a párt élvezheti a támogatásomat
Megérkeztek az aranykincsek

Megérkeztek az aranykincsek

Január 16-án délután megérkezett Hódmezővásárhelyre az az aranykincs, amely a Tornyai János Múzeum idei egyik kiállítás-szenzációja lesz.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...