Kék hírekEgy alvó férfi arany nyakláncát is ellopta

2019. október 25., péntek
 
Egy alvó férfi arany nyakláncát is ellopta

A hódmezővásárhelyi rendőrök őrizetbe vették azt a helybeli férfit, aki többek között készpénzt, élelmiszert, illetőleg használati tárgyakat tulajdonított el városszerte. Kifosztás és lopás miatt kell felelnie.

 

 

 

 

 

 

 

 

A megalapozott gyanú szerint a 42 éves férfi idén július 4. és augusztus 22. között összesen öt sértett sérelmére követett el bűncselekményeket Hódmezővásárhelyen. Ez idő alatt egy kotta-, illetve egy mikrofontartó állványt, egy motorkerékpárt, egy pénztárcát, két doboz üdítőitalt, valamint 35 ezer forintnyi készpénzt zsákmányolt.

A gyanúsított 2019. október 18-án egy alvó férfi arany nyakláncát tulajdonította el az azon lévő medállal együtt.

 

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit elfogtak, majd előállítottak a rendőrkapitányságra. Ellene lopás bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A rendőrök Cs. Györgyöt őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Cégek vezetőiről szavaztak a képviselők

Jelentősen változott az önkormányzati cégek vezetőinek és tisztségviselőinek összetétele, amelyről a Vásárhely közgyűlés határozott az  október 23-i ülésén.
Ennivaló receptjeink - Fűszeres sütőtökös muffin

Ennivaló receptjeink - Fűszeres sütőtökös muffin

Baracskay Angéla, a Vásárhelyi Hírek Háziasszonya: "Ez a kombináció az őszi hangulatra van hangolva. Ilyenkor igenis megérdemeljük a kalóriákat." Videóval.
Továbbra is arzénes a vásárhelyi ivóvíz

Továbbra is arzénes a vásárhelyi ivóvíz

A Nemzeti Népegészségügyi Központ rendszeresen méri a Vásárhely és közigazgatási területéhez tartozó települések ivóvizének arzéntartalmát.

 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.